Vándorantilop, Springbok (Antidorcas marsupialis) (Herero neve: Omenje Nama/Damara neve: // Gub)

A Kalahári legjellegzetesebb vadfajának nevezhető Vándorantilop, vagy közismert nevén Springbok egyáltalán nem antilop, hanem gazella, méghozzá az egyetlen gazellafaj Afrikának a Zambezitől délre eső részén…
Kizárólag a Kalahári-térségben fordul elő. Vállmagassága 75-85 cm, testtömege 35-40 kg körül mozog. A Springbok testszőrzete rövid, pasztell árnyalatú sárgásbarna színű, amit kétoldalt az első láb könyökétől a comb vonaláig húzódó, élénk sötétbarna sáv választ el a fehéres hasi résztől.

A végtagok belső oldala és a fartükör, valamint a fej szintén fehér. A fejen a szarvtöveknél a tarkóról átnyúló, kis sárgásbarna homlokfolt, valamint kétoldalt a szemektől a szájzugig húzódó keskeny, sötétbarna csík található. A vékony, fehér szőrű farok végén hosszabb, fekete szőrökből álló kis “pamacs” található. Szőrzetében a legérdekesebb azonban a gerincvonalon a martól a fartükörig húzódó, 8-10 cm hosszú, hófehér szőrőkből álló, kinyitható, felmereszthető “párta”, amit az állat izgalmi állapotában 15-20 cm szélesre és 10-15 cm magasra teljes hosszában kiterít, “kinyit”. Nyugalmi állapotban ű, vándorlás, legelés, menekülés közben ez egyáltalán nem látható, a mutatványt főleg a párzási időszakban folytatott “dominenciaharcok” során, vagy egyéb izgalmi állapotban egyfajta vizuális jelzésként alkalmazza az állat. Van ennek azonban egy másik alkalmazása is — hasonlóan a halódó bivalybika “halálbőgéséhez” — a halál beálltakor a háti bőrizmok összehúzódása, majd elernyedése következtében a jelenség lejátszódik…
Nincs az a “szőrös szívű” vadász, aki ne nézné levett kalappal, csodálkozással vegyes megilletődöttséggel a terítékre került springbok eme utolsó üzenetét, utolsó intését a hatalmas Kalahári végtelen szavannái felé… A jelenség egy-másfél percig tart, aztán a fehér csoda örökre összezárul, helyére csak egy vékony csík utal… Aki egyszer is látta, nem felejti el.

A bakok és a suták is szarvat viselnek, ami először “V”- alakban felfelé, majd enyhe ívben kifelé és hátra, végül kissé előre és kampó formában egymás felé hajol. A bakok szarva alul vastag és erősen gyűrűzött, a suták szarva vékonyabb és kisebb. A springbok cserjék leveleivel és hajtásaival, de fűfélékkel, sőt hagymákkal, gumókkal és gyümölcsökkel is táplálkozik. Víztől független, igen hosszú ideig kibírja teljesen víztelen területeken, a szükséges nedvességet a táplálékból is ki tudja vonni. Kedveli a nyílt, füves területeket, időszakos folyók széles, füves ártereit, a mélyebb fekvésű füves térségeket. Szívesen tartózkodik más vadfajok (zebrák, gnúk, hartebeestek, oryxok) társaságában is, sőt esetenként struccokkal is társul.
Namibiában igen széles körben — a teljesen kopár homokdűnék és a vízben gazdagabb északi rész kivételével — általánosan elterjedt, itt él kb. egymilliós létszámban Afrika legnagyobb Springbok-populációja. (Csak az Etosha Pan területén több mint 20 ezer springbok él.)
Rendkívül társas vadfaj, a kisebb csapatoktól a több százas létszámig, sőt vándorláskor hihetetlen létszámú springbok is összeverődhet. A springbok valaha több milliós létszámban élt, hatalmas csapatokban vándorolt a Kalahári-térségben, a 19.század elején olyan mennyiségben, hogy a sáskajáráshoz hasonló csapásnak tartották vándorlásukat, ami kipusztította a növényzetet, lehetetlenné téve a háziállatok, pl.szarvasmarhák, juhok legeltetését. Az 1930-as években a Kalaháriban repülőgépről megfigyeltek és felmértek egy folyamatos mozgásban lévő, vonuló springbok “csapatot”, amelynek szélessége mintegy 22-24 kilométer, a vonuló oszlop hossza pedig mintegy 100-108 km volt…

A vándorantilop (springbok) csapatok valaha hihetetlen létszámban vonultak ide-oda a Kalahári-térségben…

A springbok ma is a legnagyobb egyedszámot képviselő vadfaj a Kalahári országaiban, így Namibiában is. Vadgazdálkodási-vadászati jelentősége ennek megfelelően óriási, már csak a vadhús feldolgozásban, élelmiszeriparban betöltött szerepe miatt is. Ugyanakkor vadászata, trófeája is igen keresett, annyira jellegzetes és csak itt elérhető Kalahári-vadfaj, hogy nem hiányozhat egyetlen vadász-safari terítékéből sem. Szinte minden magán-vadászterületen is szép számmal előfordul.

Üzekedési ideje a május-június, amikor a bakok kemény harcokat vívnak a békésen várakozó sutákért. Párzáskor gyakrabban látható a jellegzetesen pattogó “Springbok-féle bakugrás”, amikor az állat mind a négy lábbal egyszerre történő, rugószerú felpattanással mintegy 3 m magasra és 5-6 m távolra ugrik, begörbített háttal, lefelé nyújtott nyakkal és mereven lefelé nyújtott lábakkal… Mindeközben felmereszti begörbített hátán a gyönyörű, hófehér “pártáját” és szinte virágsziromként úszik a levegőben… Mindezt gyors egymásutánban akár 5-6-szor is megismétli… Egy nagyobb létszámú csapat akár tömeges, felejthetetlen mutatványt is előadhat…

A suta 5,5 havi vemhesség után egy gidát hoz a világra, amely gyorsan lábra áll és követi anyját. Főbb ellenségei az oroszlán, a leopárd, gepárd, a vadkutyák, a foltos hiéna és a python. Beteg, sérült egyedeket és fiatalokat a sakál, caracal és a nagyobb sasok is zsákmányul ejtenek. Fő “létszámapasztója” ezek közül a gepárd, amelynek a Kalaháriban fő táplálékát a springbok képezi.

A springbok Namibiában az általános szabályok szerint vadászható vadfaj.

A terítéken fekvő springbok utoljára egy percre még megmutatja pompás fehér díszruháját…

Bár nem kifejezetten a vadfaj alapvető sajátosságainak száraz ismertetésével kapcsolatos, ide tartozik talán néhány mondat a Springbok vadászatáról. Bármilyen hihetetlennek is tűnik, a Kalaháriban szinte egy vadászatban sincs annyi “üresjárat”, hibázás, sebzés, mint a “könnyűnek látszó” Springbok vadászatnál…
Az oryx, a hartebeest, a zebra, a gnú kemény. A kudu óvatos. Az elandhoz több szerencse kell. A varacskost nagyrészt lesről lövöd, a steenbokot, duikert, sakált útközben, “véletlenül”… De a Springbok… Az ott van a “szádban” és mégsincs… Pontosan tudod hol találod, de legtöbbször iszonyú nehéz “használható” távolságra a közelébe kerülni a nyílt terepen, mintha mindig tudná, hol van az a bizonyos lélektani határ…
A széles, nyílt füves térségeken tanyázó Springbok nem “kifejezetten” az a vadfaj, amire célszerű, vagy érdemes volna lesről vadászni… Az “ezerszemű” Springbok csapatra a fűben hason csúszva rácserkelni sem éppen gazdaságos, főleg egy ebben gyakorlatlan (vagy idősebb, esetleg kövér, netán “kényes”,stb…) vadászvendéggel…
Mi marad? “Közel mész” — kocsival, vagy gyalog — amennyire csak lehet, aztán mikor már mindnek fönn a feje, megállsz… Ez a távolság szerencsétől és tereptől függően lehet 100, de inkább akár 300 méter is… Nem mehetsz tovább, mert mindjárt elugranak. Gyors “meszelés” a távcsővel, és döntesz: “Jobbról a harmadik.!” A vadász kétségbeesetten nekidől, céloz-céloz (egy örökkévalóság ez ilyenkor) Te közben korrigálsz : “Most a negyedik… most az ötödik…!” (Mert közben mozog az istenadta…) Aztán mind megindulnak — legtöbbször még a lövés előtt — és 2-3 km-rel odébb kezdődik újra elölről az egész… Ha lövés is volt, azzal a csapattal aznap már “nem beszélünk”… A springbokvadászat vendéggel szerencse és türelemjáték.