Afrikai elefánt (Loxodonta africana)

A Föld egyik legismertebb és egyben legnagyobb szárazföldi emlősállata. A testtömege elérheti a 6500-7000 kg-ot (hím) illetve az 5000-5500 kg-ot (nőstény), vállmagassága a 3,5-4 m-t (♂) is. Ázsiai rokonához képest — jóval nagyobb méretén kívül — legfontosabb megkülönböztető jegyei a “kétujjas” ormány és a hatalmas háromszögletű fülek.

Az ormány az elefánt létfontosságú, hihetetlenül érzékeny univerzális szerve, a szagláson kívül munkaeszköz,1 szippantásra 9-10 liter kapacitású “szivattyú”, igen hatékony fogó-és tapintó szerv, amellyel akár egy tű nagyságú tárgyat is képes óvatosan megfogni és felvenni. A vérerekkel sűrűn behálózott, lepedőnyi hatalmas fülek a véráram hűtésére szolgálnak a hőségben. Az elefánt élőhelyei Namibiában a fás szavannák, lehetőleg vízközelben. Ennek ellenére Kaokoland és Damaraland száraz élőhelyein is rendszeresen előfordul, itt a víz után kutatva hatalmas — nem ritkán 2-300 km-es — vándorutakat is tesz. Táplálékbázisa igen széles, a fűféléktől a vízinövények bizonyos fajtáin keresztül gyümölcsökkel, gyökerekkel és gumókkal, fás szárú növények hajtásaival és lombozatával, sőt ínséges időkben a fiatalabb hajtások kérgével és a fás növények kéreg alatti kambiumrétegével is táplálkozik. Ez utóbbi táplálkozási tevékenységével — mivel mérete miatt naponta igen jelentős mennyiségű táplálékra van szüksége — igen nagy területek növénytakaróját képes tönkretenni, szinte teljesen kipusztítani, megváltoztatva a vidék arculatát és elpusztítva más állatfajok élőhelyét is. Mezőgazdasági területeken európai fogalmak szerint elképzelhetetlen mértékű károkat képes okozni. Családi kötelékekben, matriarchális rend szerint alkotott kisebb-nagyobb csapatokban él, amelyek száraz időszakban a ritka vízlelő helyek környékén akár több százas létszámúak is lehetnek. Párzási időszakban az érett bikák igen agresszívek, egymás közt súlyos harcokat vívnak a párzóképes nőstények csapatának birtoklásáért. Az elefánttehén 22 havi vemhesség után 1, igen ritkán 2 borjút hoz a világra, amelyeket anyjuk, de a csapat többi tagja is igen intenzíven védelmez. Az elefánt vízfüggő, 2-3 naponként innia kell, ezért száraz vidékeken állandóan vándorol. Az elefánt legfejlettebb érzékszerve a szaglás és tapintás,ennél gyengébb — de a közhiedelemmel ellentétben nem rossz ! — a látása. Az elefánt hallásának — tekintettel arra hogy az elefánt maga is igen hangos — kisebb a jelentősége, de nem lebecsülendő. Az elefántok a hangos morgáson és trombitáláson kívül az ember számára nem hallható frekvenciákon is kommunikálnak! Az elefánt mozgása-sajátos lábszerkezetéből adódóan — igen jellegzetes, ugyanis az elefánt képtelen a vágtázásra, vagy a három lábon való gyorsabb haladásra. Leggyorsabb mozgása a “sietősre fogott” szapora, térnyerő lépés, akár 30 km/órás tempóban!

Az elefánt trófeája az agyar, amely az elefánt élete végéig folyamatosan nő, de a vele végzett munka, ásás, stb. következtében folyamatosan kopik is. (“Ráérő” tudósok kiszámították, hogy e kopás híján az agyar akár 6 m hosszúra is megnőhetne!!)
Az agyarak munkára történő igénybevétele miatt a jobb-vagy baloldali agyar gyakoribb használata következtében a kopás mértéke — ezáltal a két agyar hossza közti különbség — jelentős lehet, eszerint nevezik az elefántot “jobb-,vagy balkezesnek”. A nagy, idős hímek agyara a két méter feletti hosszúságot és a 100 kg súlyt is elérheti agyaranként,azonban az 50 kg-ot (kb.110 font) meghaladó agyar ma már ritkaságszámba megy. A nőstények agyara vékonyabb és kisebb, mint a bikáké, egyes esetekben hiányozhat is. Az elefántcsont világméretű keresettsége és kereskedelme következtében 1850-es évektől a modern tűzfegyverek megjelenésével az elefánt állománya egész Afrikában drámaian lecsökkent, egyes országokban ki is pusztult. Ehhez nagymértékben hozzájárult Afrika “civilizálódása”, az elefánt életterének jelentős csökkenése az út-és vasútépítések, az ipari és mezőgazdasági területek jelentős növekedése és nem utolsó sorban a népesség növekedése miatt.
Egy 1979-es felmérés alapján Afrikában 1,3 millió elefánt élt,ez az állomány az egyes országokban lehetővé tett ellenőrizetlen elefáncsont-kereskedelem miatt az 1980-as évek közepére kb.700 ezer db-ra csökkent. Ma az afrikai országok jelentős része, — így Namibia is — tagja a veszélyeztetett állatfajok kereskedelmét szabályozó egyezménynek (CITES), amelynek következtében az illegális elefántvadászat és elefántcsont kereskedelem jelentősen visszaszorult, ennek hatására és a védelmi területek szaporodását követően az elefánt állományok csökkenése ezekben az országokban megállt, sőt helyenként jelentős növekedés tapasztalható. Becslések szerint ma Afrikában mintegy 900 ezer elefánt él, amelyből országonként és évente a CITES által meghatározott és szigorúan ellenőrzött mennyiség vadászható, forgalmazható hivatalos engedéllyel. Az elefántvadászat a legveszélyesebb dolgok egyike, amely a legalaposabb felkészülés és körültekintés ellenére tragédiával végződhet, mivel főleg bozótban, fedett terepen lőtávolságra (15-50 m) megközelített állat, vagy a körülötte lévő — gyakran igen népes — csapat esetleges váratlan támadását semmi nem állíthatja meg, az igen intenzív és céltudatos lehet. Kiszámíthatatlanok és érthető okból igen ingerlékenyek a borjas tehenek, de párzási időszakban a bikák agresszivitása, vagy a félig kifejlett növendék állatok kíváncsisága és “játékból” kezdeményezett támadása is vezetett már súlyos tragédiához, akár egyszerű vadfotózás során is.

Az elefánt élettartama 60-80 év is lehet, természetes állati ellensége nincs, bár az oroszlánok esetenként zsákmányolnak az anyai felügyelet és védelem alól kikerült fiatal borjakat. Az elefánt Namibiában védett, de a CITES kontingens erejéig különleges engedéllyel, meghatározott területeken korlátozottan vadászható. Természetes namibiai előfordulását a kis ábra mutatja.

Vegyes korcsoportú elefántcsapat egy vízlyuknál.