KAFFERBIVALY VADÁSZATA RÉGEN ÉS MA

A hírneves vadász és Afrika-felfedező, Sir Samuel Baker 4-es kaliberű (26,7 mm) 10 kilógrammos puskájából 120 grammnyi gömbölyű ólomgolyót pumpált áldozataiba.
Szeretettel csak "Little Baby"-nek, "Kis babának" becézte puskáját. Arab kísérői inkább találóan "Jenna al Mootfah"-nak az "Agyú gyermekének" nevezték a tekintélyt követelő fegyvert. A 19. század végén az angol vadászfegyverek gyártása nagyütemben folyt.
A gyarmatokon, Afrikában és Indiában ezerszámra használták a ma már jórészt csak múzeumokban található elöltöltős fegyvereket és korabeli fekete lőporos lőszereket.
"Minden sportembernek, aki Afrikában akar vadászni, azt ajánlom, hogy olyan felszereltségre tegyen szert, amely a veszélyes nagyvadra elégséges hatású. A nagysúlyú lövedékeknek átütőereje legyen, hogy az esetleg támadó vadat megállítsa és megölje.
Ne legyen senki abban a hitben, hogy egy .450-es Express (feketelőporos) lövedéke minden esetben elégséges. Természetesen lehet a .450-es, vagy 500-as Express-el veszélyes nagyvadat elejteni, több ismert és tapasztalt vadász használja ezeket. Mindenesetre kezdő Afrika-vadászoknak ajánlom a nagyobb kalibereket, amelyekkel a ma már nagy tapasztalatúak is kezdtek vadászni."
Ezt ajánlotta F. J. Jackson, az akkori Kenya-gyarmat kormányzója az 1894-ben megjelent nagysikerü "Big Game Shooting" (A veszélyes nagyvad vadászata) című angolnyelvű könyvében. Majd így folytatja;
"Felszerelésemben, amely teljes mértékben kielégitett, a következő fegyvereket használtam:
1.) Egy egycsövű golyósfegyver, kalibere 4-es (26,7 mm) amely 21 Pfund-ot (9,5 kg) súlyú és 50, 100, 150 yard-ra volt belőve. Tölténye 12 Dram (21,3 gramm) fekete, füstös lőporral volt töltve és 1510 grains (100 gramm-os)!!!! ólomgolyót lőtt ki !
2.) Egy duplagolyós 8 Gauges (21,2 mm) kaliberben, amely 15 Pfund-ot (6,8 kg) nyomott és ugyanúgy, mint a fenti egycsövű 50, 100, 150, yard-ra volt belőve. Töltényei 12 dram feketelőporral és 1092 grains (71 gramm) gömbölyű ólomgolyóval volt ellátva.
3.) Egy második duplagolyós .500-as Express kaliberekkel, (12,7 mm) 100 és 200 yard-ra belőve." - Ez volt Jackson kormányzó szakszerű ajánlata, amely abban a korban nagyon modernnak hallatszott.
A hatalmas méretű töltények különös hatással vannak még ma is a vadászokra. Látványuk hatásosabbnak tűnik, mint a papírra vetett teljesítményük, amelyek mai szemmel is figyelemre méltóak, annak ellenére, hogy csak fekete, füstös lőporral voltak töltve!
1880-ig Afrikában és Indiában kimondottan ilyen kaliberű fegyvereket használtak.
Csak a hátultöltös golyósfegyverek megjelenésével, amelyekbe már jobb minőségű lőport és jobb minőségű huzagolt golyóscsöveket használtak, lett nagyobb a teljesitmény.
A régebbi, simacsövű "ágyúkat" 4-es, 8-as, 10-es és 12-es Gauges (26,7-18,4 mm) lassan felváltották a .450-től a 600-as "közép kaliberek" (11,6 - 14,6 mm).
A tapasztaltabb nagyvad-vadászok még tovább mentek és megbíztak a .375-től .450-es "kisebb" ( 9,52 - 11,6mm-es) kaliberekben is.
Természetesen, amit az 1900-as évek elején még "kisebb" kalibereknek neveztek, azok még a mai napig is minden tölténygyűjtemény legimpozánsabb darabjai.
Ezek a töltények is először még fekete, füstös lőporral voltak töltve.
Lövedékeik tömör ólomgolyó. Hogy a csövek mély huzagjai ne olyan hamar töltődjenek fel a puha ólommal, valamint a lövedék és a cső közötti súrlódást csökkentsék, továbbá, hogy az elszökő gázokat megfogják, méhviaszos papírba, vagy faggyús vászonba csavarva kerültek betöltésre.
Csak az ipari fejlődés hozta magával, hogy idővel áttértek a "Cordite" kevésbé füstös, spagettira emlékeztető hosszúszálú lőporral töltött és "Nitro-Express" füstnélküli lőporra, valamint az acél- és vörösréz burkolatú teljes- és részleges köpenyű lövedékekre.
Az évszázad elején főleg az angol Eley és Kynoch cégek állították elő a töltényeket.

TÖRTÉNELEM:
Az 1870-es évektől vannak adataink az afrikai kafferbivaly vadászatokról.
Több ezres csapatokat figyeltek meg akkoriban. Még 1887-ben, a nagy marhavész előtt két évvel, gróf Teleki Sámuel kelet-afrikai expedícióján három hónap alatt, Nguaso-Nyuki-nál 55 kafferbivalyt zsákmányolt, nem is beszélve az orrszarvúkról és elefántokról.
1889-ben az olasz hadsereg az abesszíniai háborúk során behurcolta Afrikába marhavészt, mely az akkor hatalmas, többmilliós kafferbivaly-állományát majdnem kipusztította.
Csak nagyon kevés állat maradt életben eldugott helyeken.
Kittenberger Kálmán feljegyzéseiben olvashatjuk, hogy 1910-ben ritkaságszámba ment egy-egy kafferbika elejtése. A múlt század ötvenes éveinek végére normalizálódott az állomány, ha nem is állt vissza az a többmilliós állapot, amely előtte volt.
De újból vadászhatóvá lett Afrika szerte.
Hatalmas csapatok élnek ma Afrika minden részén, és visszahódították régi életterüket, amelyeket az emberi civilizáció meghagyott számukra.
1909-ben vége lett a "szabad vadászatoknak" ezután csak "kontrolált vadászat" vált lehetővé az angol és német kelet-afrikai gyarmatokon.

BESOROLÁS : KAFFERBIVALY ( Syncerus caffer caffer )
Marhafélék családja ( Boviden ) Párosujjú. Fűevő kérődző.
Naponta 40 - 60 kilogramm fű az igényük.
ALFAJOK : Szavanna bivaly vagy szudáni bivaly ( Syncerus caffer aequinoctalis )
Vörös bivaly ( Syncerus caffer nanus )
ELTERJEDESE: a dél-afrikai Zuluföldtől Eszak-Kenyáig, a Tana folyóig.
Angolától Dél-Zairon és Ruandán át egész az Indiai Oceánig.
ÉLŐHELYE : Füves és erdős szavannák, síkvidéki és hegyi őserdők, egészen fel
a bambuszerdők felső határáig.
(Afrika térkép a három főfaj elterjedésével)
Kafferbivaly súlya:
Bikák: 550 kg-tól 1000 kg-ig, átlagban 600-800 kg között
Tehenek: 400 kg-tól 750 kg-ig, átlagban 450-600 kg között

Veszélyessége legendás, és nem is minden alap nélkül. Az öt veszélyes afrikai nagyvad közül évtizedek óta a bivalynak van a legtöbb áldozata. Ez részben abból adódik, hogy majd minden Afrikában vadászó vadászik rá. A kafferbivaly száma ma már túltesz minden más veszélyes nagyvadfélén. A leopárd és az orrszarvú sok afrikai országban már védett. Az elefánt és oroszlán vadászata olyan drága lett, hogy csak kevesen tudják megengedni maguknak.
De a bivalymániának nem csak anyagi okai vannak. Manapság, ha valaki Afrikába készül, vagy csak Afrikáról ábrándozik, legfőbb kívánsága szinte mindig így fogalmazódik meg: "Egy kafferbikát mindenképpen szeretnék lőni, a többi ráadás lesz!"
Egyetlen trópusi nagyvad sem csigázza fel úgy a vadászok képzeletét mint az afrikai kafferbivaly.
Ezért érthető volt, hogy a nagy afrikavadászok mint a Német Kelet-Afrika kormányzója von Wissmann és a legendáshírű generális, von Lettow - Vorbeck kafferbivalytrófeáit többre becsülték, mint az oroszlán, elefánt és orrszarvúét.
Sajnos az első Világháború végére, amely Német Kelet-Afrika végét is jelentette, megszünt a német vadászok számára a lehetőség, hogy az addigra felszaporodott bivalyállományból kivegyék gyarmataikon a részüket.
Csak kevés zoológusnak, kutatónak és élővadbefogónak volt lehetősége a két világháború
között, az "Elveszett Paradicsomban" vadászni. Ezek között volt a híres Afrika kutató Hans Schomburgk, Professzor Lutz Heck és bonni Koeneig-Múzeum által támogatott svéd kutató, Bengt Berg. Ök voltak azok, akik filmeikkel és beszámolóikkal felébresztették az érdeklődést. A tehetséges állatfestő Wilhelm Kunert is hozzájárult, hogy a helyszínen készült mestermunkái felcsigázzák a szakmai világ képzeletét. Szimbolikus a kielégítetlen kívánsága a vadászok felé a kedvenc motívuma; a félelmetesen fekete és hatalmas kafferbivalyt ábrázoló képe, amely a vörösesen-aranyló steppe közepén áll, mögötte a végtelenségbe tűnik a halványkéken vibráló dombok sora.

A vadászati turizmus fellendül.
A II. Világháború után meredeken ívelt fel a vadászok száma, akik Afrikába látogatnak.
A fellendülő légi forgalom és motorizáció Afrikát járhatóvá tette. Először az amerikai vadászok jöttek, és 1960-tól a németek, akiknél a "Wirtschaftswunder"a "Gazdasági csoda"sokaknak elhozta a lehetőséget, hogy egy afrikai szafárit megengedjenek maguknak.
A forradalmi változást az afrikai vadászatokban a Land-Rover, ez a terepjáró autó biztosította, amely addig ismeretlen, elzárt vadonokba is elvitte és visszahozta utasait.
Ezekre az időkre tevődik a legtöbb kapitális trófea megszerzése, amelyek a Rowland Wards és C.I.C. rekordlistáit vezetik. Ezekből kitűnik, hogy a Massáiland, Eszak-Tanzánia és a Dél-Kenyából származnak az 1,5 méter terpesztésű, és 35 centiméteres homlok-pajzsú szarvak. Esetenként előkerültek ilyen nagyméretű trófeák Afrika délebb részeiről is, de nem olyan nagy számban mint Kelet-Afrikából.

A bivalyvadászat mindig érdekfeszítő. Ez így volt régen is, és ez így van ma is. De mára már sok minden megváltozott, főleg a vélemények, amelyek erről az ősi vadról kialakultak.
Egy erős bivalyszarv egy impozáns vadásztrófea. Az erőtől sugárzó, hatalmas fekete vadra vadászni "igazi"sport. Nem csoda, ha egy vadász legtöbbször, csak akkor érzi igazán magát "afrikavadásznak" ha bivalytrófea díszíti a falát.

De a kereslet és a kínálat alakítja az árakat. Mivel a kereslet nagy, az árak állandóan emelkednek, évről évre.
Ez nem volt mindig így. Amikor a 70-as évek elején Kenyába kerültem, a vadászvendég generállicencén (amely 55 vad lelövését foglalata magában, átszámítva 280 DM-be került) ebben négy kafferbivaly meglövése volt engedélyezve.
Nagy volt a tiltakozás, amikor a Vadászati Hivatal 1974-ben a generállicencen 29-re csökkentette a lelövések számát. További lelövéseket külön kellett fizetnie.
Akkoriban 20 DM kellett külön (nem nyomdahiba) fizetni egy bivalyért még fizetni, amit a vendégek meg is tettek.
Kivonat az 1964-es nairobi Német Kelet-Afrikai Vadász- és Szafári-iroda árlistájából;
a) 3 bivaly (kafferbivaly) db/20,-DM
b) 1 jávorantilop 80,-DM
c) 1 kiskudu 20,-DM
d) 1 oryx 20,-DM
e) 1 gerunuk (zsiráfnyakú gazella) 20,-DM
f) 1 klipspringer 20,-DM
g) 1 leopárd 280,-DM
A legtöbb bivalyt a 9,3 x 62, 8 x 68, .318, .338, vagy sokszor a .30-06 kaliberrel lőtték a vendégek, ha a hivatásos vadász (White Hunter) egy .400-as (10,57 mm) feletti kaliberrel állt mögötte. Nem voltak előírások, hogy a vendégnek milyen kaliberral kell meglőnie a kafferbivalyt. A másik oldalon a hivatásos vadász rögtön elvesztette az engedélyét, ha a vendég a szafári alatt megsebesült, vagy valami baja lett.

Valamikor 1969/1970-ben megszűntek ezek a "paradicsomi állapotok".
Rájöttek, ha vadászblokkokká alakítják át a területeket, akkor abból több pénzt lehet keresni, és a saját zsebre is lelehet "csípni" belőle.
A blokkbérléssel és a kiadott lelövési tervvel drágább lett a vadászat.
Az egyes nagyvadnál kiszabott vadásznapokat kellet megfizetni, és a veszélyes nagyvadra előírták az alsó kaliberhatárokat. A megnövekedett árak mellett, természetes, hogy a vendégek kevesebb bivalyt lőttek. Azon kívül szokatlan nagy "ágyúkkal" kellet lövöldözniük, amitől sokan féltek. Ettől az időtől kezdve megváltoztak a viszonyok és a bivalyvadászat felértékelődött, "veszélyes" lett. Azelőtt is a bivaly komoly ellenfél volt, de nagyobb félelem nélkül vadásztak rá. A Kelet-Afrikai Hivatásos Vadászok szervezetének mottója volt: "Nec timor nec timeritas"(Nem megijedni, nem félni.)

Melyik a legveszélyesebb az öt nagyvad közül?
Anthony Dyer, hivatásos vadász az utolsó elnöke az "Est African Professional Hunters Association" a "Kelet Afrikai´Hivatásos Vadászok Szövetsége"-nek összeállította egy pontszisztéma szerint, hogy melyik a legveszélyesebb afrikai nagyvad.
100 pont a maximálisan adható pontszám.

Tulajdonságok oroszlán kafferbivaly elefánt leopárd orrszarvú

Látás 100 75 25 100 25
Hallás 75 100 100 50 100
Szaglás 50 100 100 25 100
Agresszivitása ha sebzett 50 50 100 50 100
Agresszivitása a család védelmében 75 25 100 50 100
Következesség támadás esetén 50 75 50 50 25
Kitartás, rejtőzködés 100 100 25 100 75
Ha meg kell állítani (stop) 100 100 75 100 25
Megszorítva "gyilkos"hangulatú 100 100 100 75 50
Embergyűlölő és emberpusztító 100 25 75 25 25
_______________________________________________________________________
Összesen 800 750 750 625 625

Természetesen ez egy nagy tapasztalatokkal rendelkező hivatásos vadász véleménye, ami csak részben tükrözi más hivatásos vadászok véleményét. Nem biztos, hogy mindenki egyetért a fenti pontadással, számítgatással, de figyelemre méltó összeállítás.

MEGJELENÉSÜK, ÉLETMÓDJUK
Megjelenésük impozáns, ha nem is könnyed. Masszív, mélyfekete testük rövid, vaskos, erős lábakon nyugszik. A tehenek egy-harmadnyival kisebbek, mint a bikák. Náluk is uralkodó a fekete szőrzet, de fiatalabb állatok lehetnek gesztenye-barnák, a borjak inkább vöröses - barnák. Jól meglehet különböztetni a korcsoportokat egymástól.

Ha valaki az afrikai nemzeti parkokban lát először kafferbivalyt, bizony könnyen kiábrándul belőlük. Komoran fekszenek, vagy álldogálnak a vizek körül a térdmagas fűben, vagy az ernyőakácok alatt kérődzve hűsölnek. Hátukról, fülükből, orrukból nyűvágó seregélyek szedegetik ki a bogarakat, békés, nyugodt hangulatot varázsolva az afrikai pusztaságba. Hófehér tehéngémek kísérik a csapatot, időnként még a hátukra is rátelepednek. Béke és nyugalom lengedezi körül őket, amely olyan, mint egy szappanbuborék; bármelyik pillanatban szétpattanhat és átmehet egy egész más képbe.
A titokzatosság és a kiismerhetetlenség, a nyugalom és az agresszívitiás állandóan ott lebeg körülöttük.
A kafferbika nem védi meg a tehéncsapatát a többi bikáktól, mint ahogy nem területvédő sem. De a csapatbikák megvívnak egy-egy üzekedő tehén "kegyeiért". Ez a harc lehet hosszadalmas és nagyon kemény. Egy laza, családi, vagy inkább csapatszellem uralkodik a csapatokban, ahol az öreg tehenek "mondják meg," hogy merre vonulnak legelni, és mikor mennek a vízre, mert ha nincsenek zavarva ez a mindennapi dolguk.
Ha lehet, naponta kétszer isznak a környező vizeken. Nagyon vízigényes vad, de a víz minősége nem mérvadó. Afrika olyan részein ahol nem biztosított a mindennapi ivási lehetőségük, még ha a legeléshez szükséges fű a rendelkezésre is áll, nem terjedtek el nagy számban.
Öregedő bikák kiválnak a nagy csapatokból és eldugott helyeken egyedül, ketten - hárman, vagy négyen, esetleg kisebb bikacsapatot alkotva, nyugalmas, kaszinózó öreguras életet élve, nem zavartatva magukat a családnevelés gondjaival.
Komoran néznek ugyan, de odafekszenek a nemzeti parkok szállodáinak pázsitjára, és nem bántanak senkit, ha őket is békén hagyják. Békésen, kérődzve unatkoznak, mintha rajtuk kívül senki sem volna a világon.
Nem így a vadászterületen! Saját tapasztalatom szerint pontosan tudják, hol a nemzeti park és a vadászterület határa. Azon túl óvatosak és meggondoltak. Tudják, hogy a bőrükre megy a játék. Sokkal intelligensebbek, mint azt gondolnánk, vagy kinéznék belőlük, még ha a "marhafélék" családjába is tartoznak.

VADASZTERÜLETEK
Az úti cél kiválasztása nem egyszerű dolog. A sok színes ajánlat közül természetesen olyan helyet kell keresni, ahol van is kafferbivaly. Erre legalkalmasabbak a Kelet- és délebbi-Afrika országai. A sikerrel leginkább kecsegtető országok az eddigi trófealisták szerint erősségi sorrendben: Tanzánia, Kenya (itt sajnos 1977 óta tilos nagyvadra vadászni) Zambia, Zimbabwe, Botswana. Az utóbbi években a polgárháború miatt nincs adat Mozambiqból, csak kevés lehetőség van vadászatára. Valamint Dél-Afrikai Unió, ahol az ország keleti és északi oldalán fordul elő, főleg nagyobb kiterjedésű vadászfarmokon.
Ezen kívül elvileg még további hét országban lehetne kafferbivalyra vadászni, de ott a politikai és gazdasági körülmények miatt esetenként nehézségekbe ütközik a vadászat lebonyolítása.
Az ajánlatokat mérlegelve, nehéz dönteni, de nem mindig a legdrágább a legjobb és a legolcsóbb a legrosszabb. Mindenesetre Tanzánia és Zimbabwe adja ma számban és jó minőségben a legtöbb trófeát. Azonban a legjobb szarvak Tanzániából és Kenyából származnak. A legerősebb, pontosabban a legnagyobb terpesztésű bivalyszarv a tanzániai Manyara-tó környékéről való, a Mto wa Mbu (Szúnyog folyói) vadászblokkból, a külső pontokon mért terpesztése 64,1/4" (hüvelyk) 162,6 centiméter. Érdekessége a dolognak, hogy ez a kafferbivaly, egy tehén volt!

A szavannák világa lenyűgöző. Hegyek, dombok, völgyek, síkságok váltogatják egymást. Galériaerdők, vízmosások, nádasok, kisebb mocsarak, sziklakopják teszik még változatosabbá a tájat. A szavannák a sok kérődzőn kívül még gazdag életteret nyújt a sokszínű bogár- pillangó- és hernyóvilágnak, ami aztán magával hozza, hogy nagyon sok madárfaj jeleneik meg. A legérdekesebb, hogy a legtöbb füvet a termita hangyák falják fel. Az évi növekedés kétharmad részét ők fogyasztják. Többet, mint az összes kérődző együttvéve, beleértve az elefántokat, zebrákat, bivalyokat, antilopokat és gazellákat.
Az ilyen szavannán álom vadászni, nap, mint nap cserkészgetve vándorolni, és a természetet eredeti, mondhatnánk paradicsomi állapotában átélni, megfigyelni.
Esős években, megfelelő magas páratartalom mellett némelyik fűfajta naponta 8 -15 centimétert is tud nőni. Az afrikai füvek sok fajtája nagyon gazdagok tápanyagokban, és fehérjében. Ezért a nagyszámú kérődző követi az esőpásztázta sávokat, amelyek évente változnak, mint ahogy a szavanna is naponta változik. Így sokszor évente 1500 kilométert is vándorolnak a jó legelőket követve. Ahol ma hatalmas csapatok legeltek, másnap már alig látunk pár antilopot, vagy gazellát.
A kafferbivaly nem vándorol, mint a gnúk és a zebrák nagy része, mivel mindennap innia kell, ezért nem távolodik el a megszokott legelőitől, itatóitól.

BIKÁK KORMEGHATÁROZÁSA
Aki még nem vadászott kafferbivalyra, annak minden bika szarva egyforma.
A kísérő hivatásos vadásznak, ha csak nem igazi szakember, oly mindegy, hogy milyen bikát lövetnek oldalba. Neki csak az a fontos, hogy minél egyszerűbben ejtse el a vendég, és közel legyen az úthoz. Igyekeznek a vendéget minél hamarabb lövéshez juttatni, sokszor "kényszerítik" arra, hogy lőjön, mondván, jobb helyzet már nemigen lesz.
Így gyakran megesik, hogy fiatal bikát lövetnek, akarattal!
Ezért jó vigyázni, mert ha már elcsattant a lövés, akkor fizetni kell, még ha gyatra is a trófea. Pedig, ha van türelmünk és kivárjuk azt a bikát, amire már régóta fáj a fogunk, akkor az eredmény sem marad el.
A kezdő afrikavadász csak hosszas szemlélődés és tapasztalat után ismeri fel, hogy mi is áll előtte, de nem nagy ördöngösség az egész, ha jól odafigyelünk.
Néhány egyszerű támpont a kor meghatározáshoz:

Fiatal bikák
A bivaly kb. 3 - 4 éves korra fejlődik ki teljes nagyságára, de ekkor még a szarvai nem teljesen érettek! Ha az előttünk álló bika szarvai, illetve szarvvégei, "becsavarodnak", tehát erősen befelé kunkorodnak, (crul) és hosszan hegyesednek, esetleg a végükön még egy kis "kunkor" is van, az általában fiatal bika, ne lőjük meg!
A szarvak ugyanis ebben a korban még gyorsabban nőnek, mint ahogy azokat viselője le tudná koptatni.
Ha jól odafigyelünk mielőtt lövésre kerülne a sor, akkor megfigyelhetjük, hogy hol fejeződik be a szarusodás a fejtetőn a bázisnál.
A fiatal bikáknál ez általában a fülek fölött, ugyan úgy, mint a teheneknél.
Ha ehhez még hozzájárul az is, hogy a "feje teteje", ahol az elszarusodott pajzsnak kellene lennie, világos, azon felül még puha és szőrös, ez a rész vagy a lefőzésnél, vagy a rohasztásnál (macerálás) legnagyobb bánatunkra le fog válni, akkor az biztos, hogy fiatal, nem lőni való bika volt!
A fiatal bikák testalkata nyúlánk, elejük valamivel magasabb és masszívabb, míg hátsó részük fiatalosan soványnak tűnik. Testük inkább háromszög alakú, hátrafelé keskenyedve. Fejük és szarvuk nagynak tetszik a testhez viszonyítva.
A fiatalabb és középkorú bikák színe legtöbb esetben mélyfekete, főleg Afrika délebbi részén, többé-kevésbé dús, rövid szőrzettel, kevés sebhellyel és dörzsöléssel, ami nyomán foltokban hiányzik a szőr. Az egyenlítőtől északra találkozhatunk már barnásabb szőrűekkel, Ugandától és Dél - Szudántól nyugatra viszont már előfordulnak vörösebb szőrűek és keveredések a nyugat-afrikai bivallyal.
Fiatalabb bikák nagy része még a csapatokban él, tehenekkel és borjakkal vegyesen. Szertelenek és játékosak. Bambán, kíváncsian néznek a világba, nem ismerve a veszélyeket. Az oroszlánok ezek közül zsákmányolják a legtöbbet.

Középkorúak
A középkorú és az érettebb bikák szarvhegyei legtöbb esetben már felfelé állnak, ha szemből nézzük őket, de mindig akad kivétel is. Ez az állapot kb. 5 - 8 éves kortól kezdődik. A szarv minősége függ még pár "külsőségtől" amelyre figyelni kell: A fejtetőn a szarvképződmény már befejeződött, a pajzs szarusodása két oldalról majdnem összeér, csak egy kis függőleges szőrös (vagy kopasz) csík választja el őket egymástól. De van olyan bika, amelyiknek sohasem ér össze a "választéka" viszont mindenhol jól láthatóan határolódik el a kész szarv széle a bőrtől.
Ez a legfontosabb egy szarv megítélésénél, hogy felismerhetőek legyenek a különbségek, hogy mi a szőrös bőr és mi a kész, kemény szaru.
A szarvterpesztés ebben a korban, a legtöbb esetben nagyobb, mint a test szélessége, ha szemből nézzük, ezért a szarvak nagynak tűnnek. De vannak nagyon kurtaszarvú egyedek is, amelyeknél sohasem lesz nagyobb a terpesztés. Ilyen előfordulhat úgy északon, és délen is, de a délebbi Afrikában általában kisebbek a szarvméretek.

A bivalyszarv számtalan változata figyelhető meg még egy csapaton belül is, amit aztán európai "tudósok" arra használtak fel, hogy alfajokra osztották a kafferbivalyokat.
De ez a megállapítás egy idő után nem állta meg a helyét még a tudományban sem.
A középkorú bikák már inkább szürkébbek, ritkább szőrzetűek. Fejükön, hátukon, oldalukon és a medencecsont kiálló részein hiányos, kopott a szőrzet, fülük rojtos.
Álluk alatt a lebernyeg már jól látható, de még nem ér el a szájuk szögletéig. Testformájuk téglalap alakú, masszív, telt, teli izmokkal, ha egészségesek és jó legelőn élnek.
Az ilyen bikát meg lehet lőni, jobb már nem lesz, esetleg a homlokpajzs szarusodhatna még, de a terpesztés nem lesz nagyobb. Ebben a korban még a szarv anyaga rugalmas, ezért ritkán lehet látni törtszarvú vagy cserepesen töredezett pajzsú bikát. Ezek közül kerül ki a legtöbb hibátlan és tetszetős szarvú trófeaviselő.

Öreg kafferbikák
Az öreg bikák szarvvégei kopottak, vagy legtöbb esetben letörtek, töredezettek.
A szarvhegyek kúposra kopottak és kifelé vagy még felfelé állnak. Szemből nézve az egész trófea vastag, tömzsi, a terpesztés sokszor jóval kisebb, mint a testszélesség.
A "választék" jól látható a fejtetőn. A homlokpajzs nemritkán cserepesen töredezett, rétegekben hiányos. Nagyon öreg bikák szarvai simára csiszoltak, hiányzik róla minden kis rücsök, bemélyedés, rovátka, sokszor csillogóak, ha tiszták. Az ilyen öreg legények már sokkal többet koptatják a szarvukat, mint az évente nő. Ezért azok elkezdenek fogyni, míg végül csak a csupasz homlokpajzs, marad csak öregkori fejdísznek.
Viszont az nem szabály, hogyha a homlokpajzs a fejtetőn összeér, akkor a bika már feltétlenül öreg. Van olyan öreg bika, amelynek sohasem volt összenőve a szarvtöve.
Ilyenkor figyeljük meg a test dimenzióit is, nehogy tévedjünk.
Az öreg bikának legtöbb esetben "kos"orra van. Azon kívül sűrűn előfordul, hogy a nyaka alatti bőr - a lebernyeg kezdete elér egészen az álláig.
Jó szempont még az életkor becslésnél, hogy az öreg bikák teste majdnem mindig kopasz, gyér szőrzetű, palaszürke színű. (De láttam koromfekete, dús szőrű, de nagyon lekoptatott szarvú öreg bikát is!) Szemük bedagadtnak tűnik, mogorva, komor, flegmatikus képpel néznek a világba, lógó orrukkal olyanok, mint a reumás öregemberek. Általában egyedül, vagy ketten-hárman járnak, elhúzódva a nagyszámú asszonynéptől és a zajos gyerekseregtől. A tehenek körül inkább a fiatal, legfeljebb középkorú bikák legyeskednek. Ezért nagyon ritkán, vagy csak kevés öreg bikát lehet látni a nagyobb csapatokban. Van úgy, ez azért ritkábban történik meg a bivalyoknál, inkább elefántoknál és orrszarvúknál lehet megfigyelni, hogy egy öreg bivalybika egy fiatalabb bikát, "aszkárit" (őrt) választ maga mellé társnak. Ezért vigyázni kell, ha két - három kafferbika van egy kis csapatban, hogy melyiket, vagy melyikeket lőjük meg (dubléra), mert esetleg megkeseredhet a szánk íze, ha egy ilyen mester dupla összejön.
Öregnek - ugyanúgy, mint a szarvasbikák között - a 12 év fölötti bikák számítanak.
Egy kafferbika 15 - 20 évig is elél, feltéve, ha az oroszlánok találnak könnyebben elejthető zsákmányt, vagy egy vadász nagykaliberű golyója idő előtt utat talál a bordák között, megpecsételve a remete sorsát.

SZARVFORMÁK
Azt mondhatjuk, hogy két alaptípus van a szarvak között:
1. A "szétálló" a látványosabb, amikor a szarvak kis esés után, majdnem vízszintesen oldalra jól kihajlanak, táblásan "szétállóak" és a végükön kis (vagy nagy) félkörrel felfelé hajlanak és hegyesednek.
De az ilyen bikáknál a homlokpajzs legtöbb esetben elég lapos és esetenként keskeny, de ennek ellenére jól mutatnak, mert nagy a terpesztés.
2. A "nagycsavarodású"
A másik gyakori szarvforma a "nagycsavarodású" amikor a homlokpajzs erőteljes és sisakszerűen két "fél dinnyéből" áll. A szarvak a fejtetőről a fülek fölött erőteljesen lefelé hajlanak, szinte lefolynak, majd nagy ívben visszafordulnak, felfelé és befelé.
Az ilyen szarvak nem olyan látványosak és a külső terpesztésük is kisebb, mint a "szétálló" szarvúaké, de sok esetben a szarv élen mért hosszúság nagyobb, mint a szétálló szarvúaknál. Ezért is változtatták meg a régebbi, egyoldalúan csak a külső terpesztésre alapuló mérést a Rowland Ward felméréseknél, és ma már külön mérik a homlok feletti szarv éleken a hosszúságot is.

VADÁSZATA
Egy felmérés bizonyítja, hogy az európai és amerikai vadászok 10%-a komolyan érdeklődik a kafferbivaly vadászata iránt!
A kafferbivaly vadászata színes, izgalmas és főleg nem veszélytelen! A bivaly előfordulása változatos, mivel megtalálhatók a kietlen, rövidfüvű szavannákon, a folyópartok galéria erdeiben és a hegyi - esős - őserdők magasabb régióiban is.
Az igaz, hogy szerintem a szavannán elejtett bivalybika elejtése annyi, mintha az otthoni legelőn egy szarvasmarhát oldalba lőnénk. De vadászatuk az őserdőkben a "legegészebb férfit" kívánó feladat. Itt ugyanis a takarás miatt legtöbbször közelre, néha túl közelre kerülhetünk hozzájuk. Félni azért nem kell, de tartani tőlük és főleg tisztelni őket, azt igen!

Szerény tapasztalataim és véleményem szerint a kafferbivaly messze nem olyan gonosz, mint a híre! Ok nélkül ritkán támad. Habár ha egy bika beteg, vagy sebzett, bizony rossz néven veszi, ha fájdalmai közben zaklatják.
Öreg barátom, Magyar Jóska, Isten nyugosztalja, mesélte, hogy egy bika megtámadta és utána vetette magát. Sikerült egy fa mögé ugrania, de a bika a fa körül kergette. Amint fogta a fát, a bika meglátta a kezét és a szarvával odavágott. El is találta úgy, hogy egyik középső ujját amputálni kellett. De az ütés után sikerült felmásznia a fára. Amikor a bika ezt látta, mérgében elkezdte harapdálni a fa kérgét!
De ez sem mindig van így. Számtalanszor könyörögtem már magamban, hogy a súlyosan sebzett bikám megálljon, "férfi legyen a talpán" és nekünk forduljon, hogy legyen már vége a keserves bújócskázásnak.
Ez a szép a bivaly vadászatában, hogy kiszámíthatatlan. Ezért izgalmas!
Természetes, aki csak egy-két alkalommal vadászik kafferbivalyra, azt nem valószínű, hogy az első útjába kerülő fel is fogja öklelni, sőt, biztos, hogy nem! De ha sokat járunk utánuk, akkor megeshet, mint azzal a bizonyos korsóval, meg a kúttal.

A bivalyvadászathoz nyugalom és türelem kell.
Szemlélődve, időt hagyva, sokkal többet érünk el, mintha ide-oda futkároznánk.
A bivalyvadászat a legritkább esetben autós vadászat.
Legtöbb esetben a hajnali nyomokat keressük, és azt követjük lopakodva, amíg utol nem érjük a csapatot. Személy szerint a legjobban szeretem, és a legeredményesebbnek tartom, ha a 2-3 fős kivert "öreglegények" nyomát követjük. Ez kemény munka ugyan, de ha ezeket elérjük, akkor biztosan találunk köztük olyan korút és szarvút, ami megnyeri a tetszésünket. Az ilyen bikákat könnyebb belopni, mint a nagy csapatokból kiválogatni a megfelelőt és úgy meglőni, hogy a többi, ami körülötte áll, vagy legel, ne kapjon egy darab ólmot, vagy lövedékszilánkot. A nagy csapatokban ritkábban találunk öregebb bikát, inkább a fiatalabb és középkorúak legyeskednek az asszonynép körül. De nem szabad feladni a reményt, ha egy csapat közelébe kerülünk. Minden aspiránst tüzetesen meg kell vizsgálni a távcsővel, mert hátha! A nagyobb csapatokban az öregebb bikák a széleken és inkább hátrább találhatók. Tehát ha szépen legelve ballag a csapat, vagy ha a vízre húznak, legyünk türelemmel. A bikák is elénk kerülhetnek, ha jó és kitartó a szelünk. Ekkor kedvünkre válogathatunk.
A kafferbivalynak vizuálisan az ember csak akkor veszélyes ellenfél, ha felegyenesedve megy feléje. Ha kúszva-mászva, jó széllel közeledünk, és ezt észreveszi a szemes bivalycsapat, akkor kíváncsian elindulnak feléje, hogy megnézzék mi is az, ami ott bujkál a fűben. Ilyenkor mulatságos jeleneteknek lehetünk tanúi. Amíg nem kapnak szagot tőlünk, addig bátran jönnek. Amint egy áruló szellőcske az orrukba vágja a legfinomabb emberszagot, abban a pillanatban megváltozik a helyzet. Ilyenkor az egész csapat vezényszóra "haptákba vágja magát", majd megfordul és méltatlankodva ugyan, de menekülésre veszi a dolgot.
Számtalanszor bekúsztam fekete, bátor és tapasztalt kísérőimmel a bivalycsapatba.
Nem egyszer volt úgy, hogy a puskacsővel megérinthettem volna a legközelebb legelő bivalyt, és nem történt utána semmi baj! Mindezt azért írom itt le, hogy vége legyen már a szörnyű meséknek, amelyet trófea- és nagyvárosi vasárnapi vadászok terjesztenek.
A "letaposás" veszélye csak a mesékben él! Az igaz, hogy volt úgy, hogy a megriasztott csapat mindent törve-zúzva elindult egy irányba, és az véletlenül felém vezetett, de a tehenek mikor észrevettek, mind nagy ívben kikerültek és a rémülettől kifordult szemekkel, még jobban "bekapcsoltak", hogy minél távolabb kerüljenek tőlem.
De azért az a bizonyos "zabszem teória" ugyancsak fennállt nálam is!
Ez természetes. Minden egészséges embernél ez történt volna.

Szeretnék egy esetet elmondani, hogy ezzel is érzékeljem, hogy milyen jó orruk van a bivalyoknak, és milyen különbségeket tesznek még az emberi szagok között is:
Tanzániában a Meru hegyen dolgoztam Dr. Nagy Endrénél mint fővadász.
Délelőttönként értünk az embereink szálláshelyére, ha vittük a váltó személyzetet, vagy az utánpótlást az ellátásukhoz. A vadászházunktól talán 100 méterre volt egy kis tó, amiben minden alkalommal 10-15 kafferbivaly hűsölt.
Számtalanszor megfigyeltem, hogyha feléjük fújt a szél, a bivalyokat nem izgatta az embereink szaga, akik a házak között dolgoztak, vagy várták a váltást.
Ugyan úgy kérődzve pihentek tovább, mintha nem is éreznék a feketék szagát.
De viszont, ha befordultam a ház udvarára, és kiszálltam a Land-Roverböl, ha feléjük fújt a szél, nem tudtam elszámolni tízig, már az egész csapat lábon volt, és nagy robajjal menekült az erdőbe. Tehát, különbséget tettek az embereink szaga és a miénk között, mert mi, fehérek vadásztunk csak rájuk.
"Úgy néz rád, mintha egy nagyobb összeggel tartoznál neki!" írta az amerikai vadászíró, Róbert Ruark.
Egy másik Afrika ismerőnek pedig az volt mindig az érzése, ha egy bivalycsapattal találta magát szemben; "Ha még egy lépést tesztek felénk, mi is nektek megyünk!"

A kafferbivaly vadászata természetesen nem csak lövésből áll. Annál sokkal többől!
Tervezgetésből, készülődésből, fegyverek és hozzávaló lőszerek kiválogatásából, kipróbálásából. Utazásból, új emberek és tájak megismeréséből, vadászkalandokból és zsákmányolásból. Sajnos sokak számára a valódi természetben való vadászat nem sokat jelent, mert vagy nem ismerik, és mivel nem ismerik, félnek tőle. Ezért nem is érzik otthon magukat benne.

Manapság Afrika-szerte csak hivatásos vadász kíséretében lehet kafferbivalyra vadászni. Ezek a profi vadászok pedig nagyon vigyáznak, hogy a "kuncsaftnak" nehogy baja essék.
"Biztonsági intézkedésként" sokszor előzetes kérdezősködés nélkül, ha úgy látják, hogy a "kliens" bajban van, bele-bele durrantanak első lövésünk után a kiszemelt zsákmányunkba. (Néha még előtte is!) Természetesen az ilyen vadásztatásnak nem mindenki örül, de a legtöbb kísérőt nehéz lebeszélni, hogy fegyverét használja. Ezért, mielőtt elkezdünk vadászni, a legjobb, ha megbeszéljük a hivatásos vadászunkkal, hogy mikor használja a fegyverét. Ha egy hivatásos látja, hogy komolyan gondoljuk a dolgot, a megegyezéshez fogja tartani magát. De még így is előfordulhat, hogy segítségre szorulunk, és akkor nem kell szégyellni. Mert arra legyünk felkészülve: Afrikában mindig minden máshogy fog történni, mint ahogy azt mi elképzeltük, vagy szeretnénk. Ilyenkor örülnünk kell, hogy ha a vezetőnk jól bánik a duplagolyósával, és a segítségünkre siet, mert inkább legyen 1 - 2 lyukkal több a bivaly bőrén, mint a miénkén akár egy is. Mert az ilyen "lyukak" lehetnek nagyon súlyosak.

FEGYVERHASZNÁLAT:
Sohasem szabad csőre tölteni, és a ravaszt elnyomva "ráereszteni"a zárat az éles töltényre!
Főleg a Mauser 98-as toló-forgózárasoknál megeshet, hogy a terepjáró rázkódásaitól az ütőszeg valóban "beüt"! Van egy amerikai "vadászíró", aki ezt a "biztosítást"ajánlja könyvében:"Death in the long gras" szó szerint értendő, amiről ír: "Halál a magas fűben"!!! Csak nem a vadra nézve, hanem a terepjárón ülőkre!
A puska mindig töltetlen (csak a zár alatt, a tárban legyen töltény.) Mindig van annyi idő, hogy csőre töltsünk, de csak ha leszálltunk a terepjáróról.
Duplagolyósokat is csak akkor töltsük meg, ha elkezdünk cserkészni a már kiszemelt vadra. Ezek az óvintézkedések érvényesek a síkvidéki és hegyi őserdőkben is. Ezen kívül a legjobb, ha magunknál tartjuk a puskáink töltényeit, de övön, vagy zsebben, tokban, hogy ne csörögjön.
A többi legyen elzárva a kofferunkba. Nem ajánlatos, hogy kísérőinkre bízzuk azokat!
Egyrészt ha sürgősen kell, akkor az illető nincs elérhető közelségben. Másrészt 1-1 töltény "kölcsönvevése" komoly anyagi haszonnal jár fekete kísérőinknél, és ezért nagy a kísértés.
A szafári végére esetleg észrevesszük, hogy egész marokra való töltényünk hiányzik.
-"Elveszett"! - Mondják a kísérők, vállukat vonogatva. Az ilyen "elveszett" töltények hamarosan utat találnak a környező orvvadászokhoz! Természetesen jó pénzért.
Ezzel nem akarom azt mondani, hogy mindenhol és minden fekete lop. De nagyon sok afrikainak csak az jár a fejében, (mindegy, hogy fekete vagy fehér a bőre!) hogy hogyan tudnának minél többet legombolni a vadászvendégről. Ez történhet akár legálisan, de a legtöbben nem riadnak vissza az illegális dolgoktól sem. Nem kell kísérteni őket!
Inkább "ajándékozzuk" meg őket a megkívánt dolgokkal, minthogy önállósítsák magukat, és maguk vegyék el.

Céltávcső; igen - nem?
A .416 / 10,57 mm kaliberen felül már nem szerelnek a fegyverekre céltávcsövet.
Itt már oly nagy a hátralökés, hogy veszélyes lehet egy céltávcső a vadászra.
Pár éve márkásabb céltávcső gyártók, (Zeiss, Leipold, Swarovski) kihoztak rövidebb céltávcsöveket, amelyeknél az emberi szem és a hátsó lencse közötti távolságot 8 centiméterről 9,5 centiméterre növelték, biztonsági okokból.
Egy céltávcső mindig jó a fegyveren, két okból is, ha megszoktuk otthon;
1. ha gyorsan kell lőni, csak két pontot kell összehozni: szálkereszt és vad.
2. egy pontosabb lövés lehetséges, még ha közelre is kell lőni. A céltávcsőben látjuk, hogy a golyó útjába nem kerül ág, fa, bokor.
Csak kisnagyítású céltávcsövet szereltessünk fegyverünkre; 1 - 1,5 -ös nagyítással.
Az újabbakon van már bekapcsolható piros elektromos pont, vagy kereszt, ami nagyon jó, ha sötét erdőben vadászunk, vagy a bivaly árnyékban áll. De nagyon jó hajnali és esti szürkületben is, amikor már nem nagyon látjuk az egyszerű fekete szálkeresztet.
Ezen kívül 50 év felett változik a szem erőssége, éleslátása, és már nem mindenki tud nyílt irányzékkal pontosan lőni, mert vagy nem látja jól az irányzékot, vagy a vad homályos.
Ilyenkor nagyon jó a céltávcső!
Fontos még, hogy a céltávcső könnyen levehető legyen a fegyverről, mert ha sűrűben kell követni az esetleg sebzettet, akkor a céltávcső csak hátrány lehet.
Ugyan akkor a céltávcső használata sok előnnyel járhat, ha otthon már megszoktuk, és mindig rajta van a fegyverünkön. Ilyenkor maradjunk annál, amit megszoktunk. Az afrikai nap alatt úgyis mások a fények. Minden messzebb van, pedig közelebbnek látjuk, mint otthon, mert a fény erősebb és ezért jobban meg van világítva. Ezen kívül más a levegő összetétele. Sokkal tisztább, ezáltal jobban látunk!
Minden vadra csak úgy emeljünk fegyvert, hogy tudjuk, hogy golyónk oda megy, ahova kell, és ezzel jár, hogy a legmegfelelőbb felszerelést választjuk ezért!

Egy ilyen bivalyvadászatnál kijön sok emberből az igazi "énje".
Sokan nem is tudják, hogy mi lakozik bennük, pozitív, mint negatív értelemben!
Sok mindent láttam, az évek alatt! Évtizedes barátságok szakadtak meg pillanatok alatt, és életre szóló, igazi barátságok szövődtek napok alatt.
Mindenesetre kafferbivalyra csak nagyon jó idegzetű vadász induljon.
Aki szereti az idegfeszítő vadászatot és a férfias sportot, biztosan jól fog szórakozni, és egy életre szóló élménnyel és egy gyönyörű trófeával tér haza.
Ráadásul még saját magát is megismeri úgy igazából az ember. Mert ne higgye senki, hogy ismeri magát, ha szorul a kapca! Sok mindenre nem is gondolunk, amíg nem vagyunk (vélt) bajban, hogy hogyan is fogunk reagálni helyzetekre, amiben még sohasem voltunk.
Egy ilyen élmény, később valószínű az egész életünkre kihat.
Magabiztosabbak, meggondoltabbak és valószínű, hogy szerényebbek leszünk. Aki kiállta ezt a próbát, az más szemmel nézi a világot és az otthoni vadászatokat is. Nem lebecsülendő egy ilyen élményanyag és tapasztalatsorozat. Minden a helyére kerül az emberben mind pozitív és negatív értelemben. Megváltozik a vadászathoz, de a természethez való viszonyunk is. Kijózanító a hatalmas testű vad életereje, és a magunk kicsiségének felismerése. Távol áll tőlem, hogy misztifikáljam a kafferbivaly vadászatát. De rájövünk, hogy semmit, de szó szerint semmit sem tudtunk addig az igazi vadászatról.
Ezen kívül talán még az juthat eszünkbe, hogy milyen parányiak is vagyunk, még ha oly fontosnak és nagyszerűnek hisszük magunkat a nagy kaliberű puskáinkkal a kezünkben.
Egy kafferbivaly meglövése sok mindent megváltoztathat az életünkben.

A JÓL ELHELYEZETT TALÁLAT
A kafferbivalyt nem véletlenül tartják az egyik legkeményebb vadnak a világon!
Az első lövés a legfontosabb! Nagyon koncentráltan, meggondoltan kell a golyót elengedni. Ezért a lövésünk és a jó találat nagyon fontos a vadászatunk további kimenetele végett, és az majdnem mindegy, hogy milyen (nagy)- kalibert használunk.
Ne álltassuk magunkat azzal, hogy a nagy kaliberű puska golyója majd esetleg "elintézi azt" amit mi nem jól kezdtünk el. Tehát még a legnagyobb kaliberrel is lelkiismeretes, pontosan oda találó golyót kell az útjára engedni, ami gyorsan elvégzi a dolgát.
Természetesen minél nagyobb testű egy vad, annál jobban tart tőle a vadász, és annál nagyobb a vadászláz! No meg a híre a bivalynak, az azért ott bujkál valahol koponyánk mélyén. A legtöbb esetben van idő, (rengeteg idő) ha a bivalyok, vagy a bivalycsapat lassan legelve közeledik, ill. vonul el előttünk, hogy egy biztos, és nyugodt golyót engedjünk útjára.
Rácserkészni a kiszemelt bikára, vagy hagyjuk közel jönni, amennyire csak lehet!
A legjobb távolság 20-60 méter! Ez veszélyesnek látszik első látásra, de a valóságban nem az, ha ismerjük a bivalyok tulajdonságait, és egy megfelelő nagy kaliberű fegyver van a kezünkben! Meg tudunk is vele bánni!
De sohase lőjünk 80 méternél messzebbre! Ezek a kaliberek nem arra valók.
Az első golyónkkal semmi esetre se a nyakra lőjünk. Az olyan izomkötegekkel van "védve" és a gerinc eléggé alacsonyan helyezkedik el, hogy legtöbbször csak egy "üres" izomlövést produkálunk, vagy rosszabb esetben a szarvat találjuk el. Mindig a bivaly oldalára, vagy ha egy kicsit "srégen"áll, akkor is a nyaktövére, vagy ha elfelé legel, akkor az utolsó bordára célozva engedjük el azt a fránya golyót.
Őszintén megmondva, én személy szerint nem nagyon szeretek "teljesen keresztben" álló bivalyra lőni. Jobb, ha egy kicsit "rézsút"- "srégen" áll a bika. Így hatékonyabbnak tűnik a nagy golyó munkája. Nagyon jó, és hatásos elölről szembe, a szügy közepébe, de inkább az alsó részébe "tenni" a golyót, főleg ha közelre kell lőni, és térdelve lövünk.
Mindig csak álló bivalyra lőjük első golyónkat! Mozgásban lévő vadra már csak akkor szabad lőni, ha sebzett. Sohasem "magasat fogni"! Még ha a bivaly oldala olyan csábítóan magasodik is előttünk. A bivaly "lelke"alacsonyan, a test alsó harmadában van, itt helyezkedik el a "gépház" amelyben a szív és a tüdő kap helyet. A legjobb, ha golyónk mindkettőt éri, miután a lapockát, vagy a könyökcsontot tört, és ettől kinyílva, expandálva, súlyos sebeket ejt a két fő életfontosságú szerven.

Képek: célpontok különböző szögből a kafferbivalyon

Az európai vadászatokra kevésbé, de az afrikai vad több nagyobb fajtájára használnak kemény részleges- vagy teljes köpenyű, esetenként egy anyagból készült lövedékeket, gömbölyű, vagy kissé lapított első résszel. Ezek kimondottan a nagy és veszélyes nagyvadak elejtésére készültek. Egy-egy kafferbivalynál, elefántnál, vízilónál, ma már ritkábban orrszarvúk elejtésénél elengedhetetlenek ezek a csont-törő, hatalmas izomkötegeket és csontokat átütő lövedékek.
Az első lövés mindig egy kemény, részleges köpenyű Swift A-Frame, Woodleigh-t, vagy Barnnes X lövedék legyen. Ezt ajánlja a legtöbb hivatásos vadász is, de minden esetben bízzuk a választást vadászunkra. Neki kell felelnie a következményekért, és jobb a béke, amíg együtt vadászunk valakivel, aki valószínű többet ért a dologhoz, vagy legalábbis nagyobb a tapasztalata.
A részleges, kemény köpenyű lövedékek adják le legjobban az energiájukat, amire feltétlenül szükségünk van, hogy egy ilyen szívós és nagytestű vadat elejtsünk. Azon kívül, így tudjuk elkerülni, hogy ha csapatból lőjük ki a megfelelőt, esetleg a takarásban mögötte megbújókat nem sebezzük meg. Legyen nálunk mindig legalább kétféle lőszer, teljesköpenyű, és kemény, de részleges köpenyű. Otthon már próbáljuk ki és úgy válogassuk össze a két különböző lövedéktípusút, hogy azok lehetőleg 80 méterig összelőjenek, és 5 centiméteres körben maradjanak.
Csak a 9,3 x 64 Brennekével és a .375 H&H Magnum kaliberrel lőjünk először teljes köpenyű lövedékkel! Ezeknek a kalibereknek kevés a tartalék energiájuk, (vagy puha a lövedék) ezért fontos, hogy mélyreható legyen az első lövésünk. Természetes megeshet, hogy bármelyik teljes köpenyű lövedék átütheti a bivalyt, ezért csapatbikánál mindig vigyázzunk, hogy van e mögötte másik vad.

Sokéves tapasztalatom azt mutatja, hogy végső soron csakis a jó minőségű (esetenként drága) lőszer a legjobb. Fogadjuk meg az ez irányú tanácsokat, bárhonnan jönnek, mert bosszantó, ha végre, sokéves epekedés után eljutunk Afrikába, kiadva egy nagy halom pénzt, hogy életünk nagy álma beteljesüljön, és akkor pár forinton múlik, hogy eredményesen és megelégedve megyünk e haza, vagy bosszankodva.
A lényeg az, hogy golyónkat pontosan oda küldjük, ahova kell és az elejtésre szánt vad ne szenvedjen.
A fegyver az egy "zárt egység" azon nem tudunk változtatni, de ha kikeressük és megtaláljuk azt a lőszer összeállítást amelyet legjobban "emészti" meg puskánk, akkor biztosan eredményesek leszünk. Tehát a pontosan hordó fegyver nagyobb bizonyosságot nyújt, még ha olcsóbb és egyszerűbb is, mint a "kihímzett" és drága, de bizonytalanul hordó puska. Nagykalibereknél általában egy gyártmány töltényei, ugyanazon súlyú teljes- és részleges köpennyel szerelve, azonos ballisztikai teljesítményűek.

Vigyünk elég töltényt magunkkal! Ez azt jelenti, hogy egy bivalyra számoljunk legalább 5 töltényt. Ezen felül még 1-2-szeri ellenőrző lövésre lehet szükségünk, ha a terepjáróban a fegyver leesik, eldől, vagy elesünk. Ilyenkor, ha távcső van a fegyveren, feltétlenül kell egy ellenőrző lövés. Ha a távcső elállítódott, akkor kell 5 -10 töltény az újbóli belövéshez. (Feltéve, ha értünk hozzá!) Tehát, bivalyonként 10 darabot számoljunk mindennel együtt! Ha nem használjuk el mindet, az sem baj. Jó lesz a legközelebbi vadászatra. Mert biztos, hogy visszakívánkozunk oda, ahol talán életünk legszebb vadásznapjait töltöttük!
Drága, főleg billenő csövű fegyvereket, ha nem muszáj, ne vigyünk Afrikába.
Jobb az egyszerűbb kivitelű, de strapabíró toló-forgózáras. Ha duplagolyóst vásárolunk, vagy jobb esetben készítettünk, akkor is csak az egyszerűbb, de jobb kivitelűt vegyük.
A nyitott gépkocsin egész nap száll a por, ami nem éppen előnyére szolgál egy billenő csöves zárszerkezetének. A vadat követve köveken, sziklákon, sűrű bokrosban, ami tele van a tíz centiméteres tüskétől az egész apróig, karmolják a ruhánkat, puskánkat, felszerelésünket.
Egy ilyen drága fegyver gyönyörűen habos diófa agyán 1-2 nap után hosszú karcolások éktelenkednek. Nem is beszélve a terepjárón össze-vissza rázkódástól, ütődésektől némelyik fegyveren igencsak meglátszik, hogy használatban volt.

Az a bizonyos "blatt" vagy magyarosan "platt" lövések ma már a gyors és roncsoló lövedékek korában európai nagyvadra nem időszerűek. A lapockacsont eltalálásával deformálódik (expandál) a köpenyes lövedékek, és iszonyú roncsolásokat és tenyérnyi kilövéseket okoznak, ezzel sokat veszít az elejtett vad a húsából, így a minőségéből. Ezért a fekete-lőporos világból visszamaradt "váll-lap" vagy "lapocka" lövéseket, melyek annak idején hatásosabbá tették a gyenge teljesítményű gömbölyű ólomgolyók és a fekete lőpor teljesítményét, ma már csak a legvégső esetben használatosak, Európában.
Nem így a bivalyvadászatnál, Afrikában! Ha lehet itt mindig a dolgok "közepébe"kell találni! Így a könyökcsontot, vagy a lapockát jó ha eltalálja golyónk!
Ami nem is olyan egyszerű, ezt mutatja a bivalyok "terítéke".......a vadászokból.
A művészi fejlövések nem mindig eredményesek. Legtöbbje csak a szarv "plombálásából" áll. Inkább kezdjünk egy szép tiszta "alsó lappal"! Még utána lehet esetleg a "művészi" fejlövéseket gyakorolgatni.

Ezzel szembe kell állítanom a skót származású D.M.W. "Karamoja" Bell vadászati módjait, aki a múlt század kezdetén a német 98-as Mauser .275 Rigby kaliberével, ami nem más, mint a szintén német 7 x 57 mm-es, kb. 1000 elefántot lőtt a 10 grammos teljes köpenyű katonai tölténnyel! Ezen felül rengeteg bivalyt és orrszarvút. De ő tudott lőni!!!!
Azért nevezték "Karamoja"- Bell - nek, mert szívesen vadászott ezen az észak ugandai területen. Bell csak John Rigby cég által készített fegyvereket használt, a 275 Rigby-n kívül még tizenhat különböző kaliberű Rigby fegyver volt a tulajdonában.
Jól célzott lövéseit csakis az elefánt, orrszarvú és a bivaly fejére adta le.
Pontosan tudta, hogy milyen szögben kell a golyót oda "tenni", hogy oda menjen, ahol hatásos is. Természetesen előzőleg több elefánt, orrszarvú és bivalykoponyát szétfűrészeltetett, hogy ebben biztos legyen.
Még egy különlegessége volt az öreg Bell vadászatainak: vadjai zömét magas elefántfűben és papiruszmocsarakban lőtte. Ezt úgy "eszközölte", hogy embereivel egy könnyű, hordozható üllőkés létrát építetett. Amelyet aztán két megtermett fekete keményen tartott, amíg ő a magas fűből vagy nádból jól kimagasodva, 10-20 méterekről kikereste a legnagyobb elefántbika, orrszarvú vagy bivaly koponyáján a megfelelő pontot, ahova a golyóját "tette". Természetesen, ha szorult a kapca, egyik emberénél mindig ott volt készenlétben az .465-as Nitro Express duplagolyós, amelyet aztán már a földről sütötte az esetleges támadójára. A magas-ülőkéről csak a 7 x 57-est lehetett használni! A nagy kaliberű .465-as biztosan ledöntötte volna!
Pár érdekesség még Bell - ről: Ő egy nagyon magas, 190 centimétert meghaladó nagyon sovány ember volt, hatalmas testi és szellemi állóképességgel megáldva.
Nagy gyalogló lévén, két - háromhetente egy új pár csizmára volt szüksége, ami évente 25 párra rúgott. Mivel emberei nem bírták a lépést tartani vele, időnként lecserélte az egész szafári csapatát is.
Bell 1880 - ban született Skóciában. Az alaszkai "aranylázban" még tizenévesen részt vesz, majd a dél - afrikai "búr háborúban" is. 21 évesen felcsap elefántvadásznak, és az alig ismert észak - nyugat ugandai "Karamoja" tartományban, ahonnan a nevét is kapta, pár hónap alatt 6.651 kiló elefántcsonttal tér vissza, amiért egy kelet - afrikai angol kereskedelmi állomáson 7.300 angol fontot fizettek ki számára. A saját bevallása szerint kb. 70 ezer fontot keresett az elefántvadászatai alatt. Bell bebizonyította, hogy egy 6,5 milliméteres lövedékével is el lehet azt a hatást érni, mint egy 12 milliméteressel.
A többi korabeli elefántvadásszal ellentétben, akik inkább a szív - és tüdő - lövéseket helyezték előnybe nagy kaliberű fegyverekkel, ő előnybe helyezte az oldalról leadott precíz fej - lövést, amely az elefánt agyát célozta meg.
Lövései eredményesek, és hatásosak voltak. Ezt bizonyítja, hogy egyetlen napon elejtett egyszer 19 elefántot, más alkalommal kétszer is 17 és 16 is. Három különböző napon pedig naponta 15 -öt! Volt úgy, hogy három nap alatt összesen 44 elefántot lőtt!
Bell még abban az időben vadászott a múlt század legelején (1902 és 1914 között) elefántra, amikor az ottani vad alig ismerte a fehér embert és annak lőfegyvereit.
Mint vadászrepülő pilóta részt vett az első Világháborúban a kelet -afrikai, egyiptomi és balkáni harcokban, ahonnan, mint kapitány szerelt le, magas kitüntetéseket kapva.
40 évesen visszavonult skóciai birtokára és megnősült.
1951 - benn szív infraktusban, ágyban hunyt el a talán legnagyobb elefántvadász.
Könyvei ma egy olyan kort idéznek, amely valószínű sohasem jön vissza:
1923 "The Wanderings of an Elephant Hunter"
1949 "Karamoja Safari" és halála után 1960 - ban jelent meg "Bell of Africa".


A BIVALYVADASZATNAL HASZNALATOS FEGYVEREK és KALIBEREK

Dél - Szudánban él a Dinka - törzs, de Afrika szerte vannak bátor törzsek, amelynek férfi tagjai lándzsákkal vadásznak bivalyra. Minden harcos 3 lándzsával indul a vadászatra. Közelre lopják be a kiszemelt bivalyt a csapat szélén, és egy-egy lándzsát vágnak belé. Erre az egész csapat menekülésre fogja a dolgot. A vadászok olyan jó kondíciójúak, hogy felveszik a versenyt a menekülő bivalyokkal, és "lefutják" azokat. Mikor a sebzett megunja a versenyfutást nekifordul támadóinak. Erre lépnek közbe a többiek, akik mind belehajítják a második-harmadik lándzsájukat a nagybeteg bivalyba. Van úgy, hogy egyiknek-másiknak "elfogy"a lándzsája. Ekkor odafut az áldozathoz, és a legkézreállóbbat kihúzza, majd újból belevágja, új sebet ütve rajta. Ez a vadászati mód nem éppen veszélytelen, sűrűn előfordul, hogy egyik-másik vadász súlyosan megsebesül,vagy még a fogát is otthagyja, de az biztos, hogy ez egy igazi sportszerű vadászat.
Mi, európai vadászok mára már máshogyan tanultunk meg vadászni. De elődeink is hasonlóan ejtették el az európai bölényt, jávorszarvast, de még a medvét és a vadkant is.
Mára mindez megváltozott! Ma modern fegyverrel a kézben indulunk, hogy elejtsünk egy kafferbikát. Ez nagyobb biztonságot, önbizalmat kellene, hogy adjon. Sajnos ez mégsem így van, mint azt már sokan tapasztalták. Hiába a legmodernabb fegyver és a legnagyobb átütőerővel rendelkező kaliber, ha az idegeink, felkészültségünk nem bírják a megterhelést. Egy eszköz akkor lehet csak hatásos, ha a "kezelőszemélyzet"érti a dolgát. Ezért szeretném bemutatni azokat a fegyvereket, amelyek eddig a legkedveltebbek voltak.

Toló-forgózáras ismétlőpuskák :
Többmilliós darabszámuk bizonyíték, hogy megállták a helyüket nemcsak a katonai szolgálatban, hanem a vadászok is szívesen nyúltak vissza a megbízható és egyszerű szerkezetük, valamint az egyszerű kezelhetőségük miatt.
Az Afrikában használatos nagykaliberű golyós fegyvereknek megfelelő súlyúknak kell, hogy legyen, hogy a hátralökő energiát, ami a vadász vállát taszítja majd a lövés pillanatában, a nagy önsúly is csökkentse. Ezért az ilyen fegyvereket megfelelő súlyúra kell készíteni. Sajnos, újból és újból találkozunk lekönyitett fegyverekkel, amelyek igencsak próbára teszik használójuk vállát és pszihéjét. Mert egy ilyen "rugdalós lótól"ugyancsak fél a használója.
Itt felsorolom a föbb kalibereket, irányvonalnak, hogy milyen súlya legyen egy nagykaliberü fegyvernek;

KALIBER Toló-forgózáras Duplagolyós
.375 H&H Magnum 4,00 kg 4,3 kg
.404 Jeffery 4,20 kg -
.416 Rigby 4,2 - 4,5 kg -
.450 N.E. - 5,0 kg
.500/465 N.E. - 5,0 kg
.450 Rigby 4,8 - -
.458 Win. Magnum 4,5 kg -
.460 Wby. Magnum 5,0 kg -
.470 N.E. - 5,0 kg
.500 N.E. 3" - 5,5 kg
.500 Jeffery 5,0 kg -
.577 N.E. - 6,4 kg
.600 N.E. - 7,7 kg
.700 N.E. - 9,0 kg

Duplagolyósok :
Szeretnék megmaradni pártatlannak abban a kérdésben, hogy melyik a jobb az afrikai nagyvad vadászaton; duplagolyós vagy a toló-forgózáras ismétlő!
Mindkettőt használtam. Mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya.
A nagykaliberű "Express" duplagolyós ma is a klasszikusnak vett "elefántpuska"!
De nem vagyok benne biztos, hogy ezzel a fajta fegyverrel lőtték a legtöbb elefántot.
Az viszont igaz, hogy fedett területen, légyen az esős őserdő, száraz tüskebozótos, szavannai galéria erdő, vagy papirusz-mocsaras, és négy méter magas náderdő, a duplagolyós ezekre a helyekre való. Mert az ilyen sűrűkben, ha a vad közvetlen közelre kerül a vadászhoz, nincs mindig idő a második golyó kézi ismétléséhez, ami azzal is jár, hogy a válltól le kell ereszteni a fegyvert és az újratöltés után újra megkeresni a célt.
Ilyenkor a "dupla puska" ami valóban két puska egybe építve, mert két cső két saját lakat és elsütő szerkezettel működtetve, gyors lövési lehetőséget, valamint nagyobb biztonságot nyújt, mint az ismétlőfegyver. Biztosabb még abban az esetben is, ha az egyik csőnél eltörne az ütőszeg rugója, a másik cső, ha egylövetűként is, de még használható.
Es jó kezekben ez is hatásos fegyver. Előnye a duplagolyósnak, az ismétlővel szemben, hogy gyorsan lehet két célzott lövést leadni, anélkül, hogy a fegyver elhagyná a vadász vállát.
A hátránya a duplagolyósoknak viszont, hogy csak közeli, 5 - 80 méterekre használható biztonságosan. A nagy kalibereknek megvan az a hibájuk, hogy nagyon változóak a ballisztikai röppályájuk, még rövidtávra is. Valamint a csövek összeforrasztása miatt hamar bemelegednek, már esetenként egy dupla után is. Ezért bizonytalan a találati pontosságuk nagyobb távolságra. Igy ezek a fegyverek, csak közelre használhatóak megbízhatóan, feltéve, ha értünk hozzá.
Még további két hibát is szeretnék említeni, ami a használó vadász rovására írandó; Duplázásnál kevés olyan vadászt láttam, magamat is beleértve, aki mindkét golyót, egymás után, pontosan oda "tette" ahova kellett. Az első még csak sikerült, de a másodikat legtöbben elkapkodják, és nem oda megy, ahova szánjuk.
A másik hiba a csövek újratöltésnél adódhat, miután a jó erős rugójú ejektor kidobta az üres hüvelyeket; - még senkit sem láttam, aki szorult, vagy veszélyesnek vélt helyzetben, hideg fejjel és hideg kézzel, egy mozdulattal beletalált az új töltényekkel a töltényűrbe!-
Legtöbbször kipotyogtak a töltények az igencsak remegő újjak közül!

A duplagolyósok fénykora az 1800 -as évek közepén kezdődött, természetesen még mint fekete lőporos elöltöltősként, amikor skóciai felföldön (High-land) divatba jött a szarvas vadászata, hajtásban.
Az elsö hátultöltősöket, blokkzárral, de még mint egylövetűeket, 1851 - ben Houiller és Lafaucheux francia puskaművesek készítették, de még mindig gyengén füstös lőporral.
További évtized múltán George Daw feltalálta a központi gyújtású töltényeket, és innen már meredek út vezetett Nitro - Express duplagolyósok megszületéséhez, amelyeket ma is ismerünk és csodálunk.
1856 - ban James Purdey & Sons bevezette az "Express" megjelölést az új töltényeiknél, amelyeket a duplagolyósokhoz készítettek, ezt az "Express Trains" azaz "Gyors Vonat" - tól vette. Ezek a lövedékek már valóban gyorsabbak és pontosabbak, mert a csőbe végig két széles és nagyon mély huzagot készítettek, amelynél az ólom lövedékek nem ugrották át a huzagokat. Azelőtt csak a "Paradox" csöveket ismerték, amelyeknek csak az első harmadában voltak huzagok.

Duplagolyósokba használatos peremes kaliberek:
.375 Flanged Holland & Holland Magnum
.375 Belted Holland & Holland Magnum (nem peremes, de használják duplagolyósba is)
.450/400 - 3" Jeffery
.450/400 - 3,1/4"
.500/450 - Nitro Express
.450 - 3 1/4"
.450 Nr. 2
.500/465 Nitro Express
.470 Nitro Express
.475 - 3 1/4"
.475 Nr. 2
.475 Nr. 2 Jeffery
.476 Westley Richards
.500 - 3"
.500 - 3,1/4"
.577 - 3"
.577 - 2,3/4"
.600 Nitro Express

Az "Express" megjelölés ettől kezdve csak a duplagolyósokra vonatkozik, az ismétlőknél tüntek csak később fel a "Magnum" jelölések, mivel ezzel azt akarták kihangsúlyozni, hogy "több - nagyobb - erősebb" töltettel vannak ellátva, mint az előző, hasonló kaliberűek voltak.
Sajnos nagyon sok, de hasonló kaliber alakult ki a duplagolyósoknál.
Minden neves fegyvergyártónak megvolt a maga "házi" kalibere, így a .400 - as és .600 -as között 16 különböző kaliber alakult ki. Ami később oda vezetett, hogy ahogy a kereslet visszaesett a II. Világháború után. Ezekhez a kaliberekhez a Kynoch tölténygyár leállította a tölténygyártást.
Ma már jószerivel csak .375 Holland & Holland Magnum, ( peremszalagos )
.500/.465 Nitro, .470 Nitro, és az .500 - 3"Nitro - hoz gyártanak töltényeket különböző lőszergyárak, kis szériákban.
Ma főleg afrikai hivatásos vadászok kezében lehet látni duplagolyósokat. Olyanokéban, akik súlyt fektetnek a tradíciókra, és a kisért vendégük biztonságát komolyan veszik.
Erdekes módon az utóbbi időben megnövekedett a kereslet a modern technikával készült duplagolyósok iránt, ezért manapság többet gyártanak, mint valaha.
Természetesen az olcsóbb kivitelűek sohasem fogják azt a minőséget elérni, mint a neves, és sokszor méregdrága régiek.
Szívem szerint a duplagolyósokat helyezném előnybe, ha választhatnék, de az eszem és az eddig szerzett tapasztalataim szerint maradok a toló-forgózáras ismétlőknél, Afrikában!
Európában más a helyzet, itt szívesen használom a duplagolyóst a vaddisznóhajtásokon.


AZ ELSŐ KAFFERBIKÁM
15 évesen olvastam azoknak a könyveit, akik 50 - 100 évvel előttem jártak Afrikában.
Ez magával hozta, hogy nem akartam újból felfedezni a világot, mert arról már lekéstem! De szerettem volna azt átélni, ha részben is, amiről annyit olvastam.
1975 december elején léptem először Afrika földjére.
Mielőtt a hosszú útra indultam, sokáig böngésztem a vadászati szakirodalmat, katalógusokat, töltények ballisztikai paramétereit. A sok adatot összevetve, a papírforma szerinti legerősebb közepes kalibert választtottam a fegyvertáramból, abból az elgondolásból, hogy egy fegyverrel oldom meg az egész afrikai színes vadállomány vadászatát. Én akkor azt hittem, hogy ez megoldható!
(Nagynevű elődeim bizonyára forgolódtak sírjaikban, hogy egy zöldfülű, kezdő afrikavadász 8 milliméteres puskával indul elsö útjára! De megnyugtatásul közlöm, hogy ők sem kezdtek máshogy. Kittenberger Kálmán egy 7 x 57 -es Mauser katonapuskával kezdett vadászni, gróf Széchenyi Zsigmond egy 8 x 60 "Magnum" kaliberűvel. Amely nem sokkal volt erősebb egy 8 x 57 IS kaliberűnél.)
Ugy gondoltam, hogy a 8x68 S kaliberrel el tudunk ejteni minden antilopot, a nagy távolságokra való lövöldözésre is jó lesz a 11,7 grammossal, és esetleg még a kafferbivaly elejtésére is megteszi, az akkor beszerezhető legnagyobb súlyú 14,5 grammos KS lövedékkel. Itt meg kell jegyeznem, hogy akkoriban még nem volt szigorú a vadásztörvény, és csak beszéltek róla, hogy hamarosan behoznak egy rendeletet, amely előírja, hogy a .375 kaliber (9,52 mm) lesz az alsó határ, amelyet veszélyes öt (elefánt, orrszarvú, kafferbivaly, oroszlán, leopárd) nagyvadra használni lehet majd. Afrikában azelőtt úgy vadásztak a veszélyes nagyvadra, mint otthon Európában vagy Amerikában. Minden vendég hozta a maga fegyverét, bármely közép kaliberben, csak az volt az előírás, hogy a kísérő white hunter (fehér vadász) legalább egy .400-asnál (10,57 mm) nagyobb kaliberű fegyverrel kísérje a "kuncsaftját"!
Első próbálkozásaim, (sajnos) a papírformát igazolták: Az első afrikai nagyvadat, amit minden nehézség nélkül sikerült elejtenem, és az első napon az első puskalövéseim voltak Afrika földjén, egy erős kafferbikának szólt.
De had idézzem naplómat, amit gondosan vezetek, azóta is;

1975 december 10. Kenya.
A régi álom beteljesedés felé közeledett.
A nagy Jumbó halkan dorombolt alattunk. A látóhatár egyre világosabb lett.
Még lehetett látni alattunk a kígyózó szavannatüzeket. Mire kivilágosodik a felhők fölé nyúló Kenya hegyet is látjuk. Oda készülünk, annak lábához vadászni.
Hivatásos vadászunk már várt bennünket a nairobi repülőtéren. Gyors útlevél és vámvizsgálat. Csak futólag nézik meg puskáink számát, minden rendben, mehetünk.

Eszaknak fordul a Toyota terepjáró orra. Atszáguldunk a nyüzsgő nagyvároson, és nemsokára elérjük az Egyenlítő vonalát. Aztán a vadászkönyvekből ismert helyiségnevek
következnek; Thika, Nyeri, Nanyuki. Nanyuki után még autózunk vagy 30 kilométert, aztán lehajtunk a jó betonútról. Már a hátunk mögött emelkedik a Mount - Kenya havas csúcsa. Még autózunk vagy egy órát, és megtaláljuk egy völgyben megbúvó sátor táborunkat, ami már készen vár bennünket. Sőt, rövid pihenés és kézmosás után, már a forró leves is az asztalon párolog.
Egész úton ismerkedem a környezettel, emberekkel. Annak ellenére, hogy annyit olvastam róla, így személyesen átélve minden más, tömörebb, izgatóbb. Kellemesen ingerelnek az illatok, szagok, színek amelyek örökre megmaradnak bennem.
A szokásos ebéd utáni szunyókálás most az egyszer elmarad. Kicsomagoljuk dolgainkat, felszerelésünket összeállítjuk, puskáinkat, töltényeinket előkészítjük a következő szép napokra. Mert mondanom sem kell, hogy szépnek ígérkezik a folytatás.
Táborunkból mindenfelé kocsinyomok vezetnek a tüskés, kisebb dombokkal tarkított pusztaságba. Még a sátorajtóból látunk egy jókora csapat oryxot. Vezetőink csak legyintenek; - "Mama, toto"- "Asszonynépség, gyerekekkel"- Az első megérkezés öröme után, bekapjuk a már kész ebédet és egy kis "fegyveres nézelődésre" indulunk, hogy esetleg kipróbáljuk fegyvereinket is.
Alig hagyjuk el a tábort, hosszú feketénk dobol a kocsi tetején.
- "Bwana - szvala" - Impala! -
Társam kiszáll, a bokrok takarásában csúszik-mászik vagy 100 métert. Csattan a lövése és a jó bak eltűnik a magas, száraz fűben.
- "Na, a vacsoránk már megvan!"- nyugtázza hivatásos vadászunk. Társam ottmarad fényképezni, mi tovább indulunk még egy kicsit körülnézni a környező dombokon.
A következő nagyobb emelkedő alján visszahagyjuk a terepjárót. Gyalog másszuk meg a következőt. Legnagyobb meglepetésemre, amint lenézünk a vízmosásba, ott lent egy magányos bivalybika legelt. Nagy a csodálkozás, még hivatásos vadászom és fekete kísérőink sem számítottak erre a meglepetésre. Hamar készen van a haditerv, vadászom csak bólint egyet beleegyezésül.
Jót kerültünk mire szelünk jó lett és sikerült vagy 60 méterre megközelítenünk.
Egyenesen elfelé haladva komótosan legelt. Már vagy 15 percet vártunk, mire lépett egyet jobbra. A szálkereszt az utolsó borda mögött állt meg. - Csak nem elhibázni! - ez jár állandóan a fejemben, miközben jócskán ráz már a vadászláz! - Micsoda alkalom, első nap Afrikában és mindjárt első vadnak a leghőbben áhított kafferbivaly! -
A 8 x 68 S Mauser golyója orra ejtette a nehéz bikát, de újra felpattanva már el is tűnt a bokrok között, megpróbál hegynek futni. Próbál kikapaszkodni a vízmosásból, de fordul vissza, nem bírja! Még mielőtt beugrana a vízmosás alját sűrűn borító nádasba, második lövésem csattan.
Miután a második golyómat elengedtem, annyira feloldódott a feszültség bennem, hogy úgy éreztem magam mintha mindig ezt csináltam volna, annyira megfogott a vadászat hangulata.
A bikám még megy vagy 50 métert, aztán nagy recsegéssel eldől.

Az a bizonyos "halálbőgés" amiről már annyit hallottam és olvastam, szorongatja a torkomat. Még vadászom szája széle is remeg, pedig sokat próbált legény lehet! Ez a búcsúdal az élettől annyira fájdalmas és megrázó, hogy azt leírni nem lehet.(Azóta sem fogott úgy meg ennek a tiszteletreméltó vadnak a búcsúja, mint akkor. Az ilyen élmények úgy látszanak hasonlítanak az első szerelemre: annak az "íze" is a legédesebb volt és mindig emlékszünk rá, amíg élünk!)
Feketéink köveket dobálnak arra a helyre, ahol utoljára hallottuk a bikát. Még a biztonság kedvéért egy fára is felmásznak, onnan bizonyosodnak meg, hogy nem él már a remete.
- "Kufa!"- halott! -
Vállveregetés, kézrázás, fehér fogsorok villogása.
Egy kis szomorúsággal vegyes vadászöröm uralkodik el rajtam amint magunkra hagynak, amíg elmennek a terepjáróért.
- Ilyen egyszerű az egész?! - Ilyen gyorsan bivalyt lőni, amiért annyi éven át epekedtem?!
Gyorsan, kicsit túl gyorsan beteljesült egy rég dédelgetett álom! - Hiszen tegnap még Európa autógázos levegőjét szívtam, ma délután meg már kafferbikát lőttem Afrikában? - Hihetetlen! - Ennyi volna csak az egész? Az álom gyorsan beteljesült, talán túl gyorsan! Simogatom a rücskös homlokpáncélt, a meghatottságtól, örömtől, és a szomorúságtól peregnek a könnyeim. Nagy élmény volt, ami mind a mai napig éltet.

1975 - ben még ezek voltak a nagy álmai egy magyar vadásznak, akinek szinte semmi esélye sem volt, hogy vadászhasson Afrikában, ami aztán azért beteljesült.
Es az első élményeket követték a többiek. De megunni mind a mai napig nem tudtam, és amint az alkalmat és az anyagiakat össze tudom hangolni, ma is ugyan olyan lelkesedéssel megyek utánuk, mint harminc évvel ezelőtt.

Kep: első bivalybikámmal

A bizalmam biztos talajra talált, hogy a legmegfelelőbb kalibert választottam afrikai útjaimra. Ekkor még komolyan úgy gondoltam. Aztán hamarosan tapasztaltam olyan jelenségeket, amelyek elgondolkoztattak. A napok teltek, a vadászélmények sokasodtak, és lassan belopództak a kétségek, hogy valami nincs rendben a lőtudományommal, vagy talán a puskámmal. A választott kaliberre és a töltényeimre nem is gondoltam. Akkor még!
Aprólékosan próbáltam a kudarcok "miértjére" magyarázatot keresni és kapni.
Ma már elmondhatom, miután több ezer golyós töltényt ellőttem és 120 körüli veszélyes nagyvadat elejtve, ( ennek 80 %-a kafferbivaly ) hogy az akkor alkotott véleményem nagyon elhamarkodott volt.
Hamar rá kellett jönnöm, hogy az afrikai vadászok (nemhiába) mindig "egy számmal nagyobb" kalibert használtak, mint az az első pillantásra szükséges lenne. A hivatásos vadászok, a legendás hírű "White Hunter"-ok ennél még tovább mentek, és "két-három számmal nagyobb" kalibert sem találtak nevetségesnek.
Mint mindenek, ennek is megvolt a magyarázata, oka: az afrikai vad nagyon szívós, szó szerint "golyót álló"!
Sokak szerint ez arra vezethető vissza, hogy az afrikai vad húsa sokkal rostosabb, szárazabb mint az európai vadé. Ezáltal a becsapódó lövedék hydrodinamikai hatása a test folyadékállományában lényegesen gyengébb, mint azt elvárnánk és megszoktuk az európai vadnál.
A találat pillanatában a modern vadásztöltények lövedékei kb. 1400 m/másodperc gyorsasággal csapódnak a vad testébe. A puhább ólomhegyű lövedékek már a külső izomkötegekben szétfröccsennek, anélkül, hogy elérnék a test életfontosságú szervei. Nem is beszélve, ha egy keményebb csontot, vagy forgót találunk el. Számtalan ilyen szétforgácsolódott lövedék darabjait gyűjtöttem össze.
Megfigyeltem, hogy az RWS lövedékek, minden kaliberben, abban az időben a legpuhábbak voltak. Ez vonatkozik a részleges- és teljesköpenyűekre is.
De ez az állapot az utóbbi időben szerencsére változott; keményebbek lettek!

AFRIKABACILUS POZITÍV és BIVALYMANIA
A címben szereplő mindkét bajom majdnem olyan nyakas és követelődző, mint az évente vissza-visszatérő maláriám!
Igaz, ez az Afrikában összeszedett betegségem évente csak egyszer-kétszer vesz elő és csiklandozza végig csontjaimat, izületeimet. Ilyenkor egy forró vízzel teli fürdőkád és egy kiadós alvás rendbe hoz, már csak halványan emlékeztetve a 30 évvel ezelőtt átélt lázálmas éjszakákra és a kegyetlen didergésekre, számtalan pokróccal letakarva ágyamon, a flótázó akácok alatti sátramban.
Az "Afrikabacilus pozitív", latinul azt jelentheti "A világ legszebb vadászparadicsoma" és a "Bivalymánia" azt, hogy "Soha nincs elegem belőlük" sokkal követelődzőbb.
Ezek nem csak évente1 - 2-szer, hanem állandóan marják, rágják májam és agyam!
Nehéz is nékik ellent állni, hiszen fiatalságom annyi évén át, nap, mint nap járatták velem Afrika kietlen pusztaságait, tüskés félsivatagjait és az esős őserdőit.
A sok szép s felejthetetlen élmény, pillanat, amely az idő múlásával összefolyt számomra egy aranyló patakká, s melynek partjait ma álmatlan éjszakáimon fáradhatatlanul és vágyakozva járom.
Tudom, hogy lesznek olyanok, akik a fenti sorok olvasása közben húzogatják majd a szájuk. Tudom, hogy elfogult és szentimentálisnak hatnak manapság az ilyen megnyilvánulások!
Majd 45 éve vadászom, túl járok a hatvanadik életévemen, mégis, mind a mai napig naiv, kisfiús kíváncsisággal lesem Afrika minden leheletét, mozzanatát, színeit, illatát, tájait, vadjait, két és négylábú lakóit, embereit, színes változatosságát, ellentéteit!
Ebben az ideálok nélküli pénzéhes és csak pénzharácsolást istenítő világban nehéz elhitetni és érvényre juttatni, hogy van egy másfajta értékítélet is.
Es erről beszélni másoknak talán olyasvalami lehet, mintha a süketeknek Mozart melódiáit akarnánk elmesélni. Sajnos nem értik ők sem! Mint ahogy engem sem értenek sokan. Mintha egy más világból jöttem volna, vagy inkább maradtam itt, mutatóba, mutogatni való vén bolondnak.
De ők valószínű sohasem jártak Afrika olyan tájain, ahol még a TERMESZET-et nagybetűvel írják! Sátorban lakhattam, és éjjel-nappal része lehettem ennek a "csodának" ami az óta is maradéktalanul boldoggá tesz!
Számomra az ősi, romlatlan természet a bibliai paradicsomi állapotokat idézi, és ki nem vágyik ezután, a boldogság teljessége után? Igaz ezzel együtt jár, hogy nincs hideg-meleg vizes fürdőszobám, tévém, hűtőszekrényem és a többi civilizációs "vívmányok"! De van tiszta levegő, napfény, szerteszét legelő vadcsapatok, szemet és szívet gyönyörködtető tájak.
Egyszerű és nagyon kedves, romlatlan emberek, akik beleillenek a természetbe.
Mindenki, aki ezt valaha látta, az egy életre Afrika imádó, rosszabb esetben Afrika gyűlölő lesz, de úgy kell neki!
Ezzel ellentétben csak nézzünk bele a mi "civilizált" világunkba: beton és aszfalt,
természetbe nem illő házak, városok. Szenny és piszok, nyomor, elégedetlenség, és csömör attól, amit mi fehér emberek "teremtettünk", mégha arra oly büszkék is vagyunk!
Nem vagyok egyedül! Másokat is kínoz ez a két "afrikai betegség"!
Aki még nem járt ott, azt azért. Minket, akik szerencsésebbek vagyunk, s eltölthettünk esetleg hosszabb időt is Afrikában, talán még jobban hajt a vágy, hogy mihamarabb visszakerüljünk oda, ahol életünk talán legszebb vadászélményeit kaptuk.
Agyunk minden kis recéjébe beleívódott, megkapaszkodott ez a bacilus és mánia. Megváltoztatta egész lényünket s azt az időt ami még visszavan ebből az életből.
Ehhez még hozzájárul a régi afrikai szállóige is, ami hűen kifejezi az érzéseket:
"A háborúban és Afrikában töltött napok duplán számítanak!"

A kafferbivalyok nagy száma és szaporasága miatt nem kell attól félni, hogy a "kihalók" vagy a veszélyeztetettek listájára kerül. Valószínű, hogy az öt afrikai veszélyes nagyvad közül a kafferbivaly marad majd az EGYETLEN!, amelyre sokáig fogunk vadászni! De sajnos a jövő nagyon kétséges, még ha a kafferbivaly oly alkalmazkodó és civilizációt bíró vadfaj is. Manapság az ember által elfoglalt területekkel van a legnagyobb bajt. Mint minden más vad élettere, így a kafferbivalyé is nap, mint nap csökken. Ez a tendencia nemhogy megállna, hanem egyre jobban felgyorsul. Aki még jól akar kafferbivalyra vadászni, az siessen!

Bozóki László, 8623 Balatonföldvár, Babits M. utca 18.
Tel/fax: 06/84-342-040
E-mail:
trofeakatalogus.bozoki@t-online.hu